15 °C Budapest

Idén jelentősen kevesebbet szánunk szállásra, mint tavaly

2018. március 13. 16:00

A tavalyi 192 ezer forinthoz képest idén jelentősen kevesebbet, mindössze 165 ezer forintot szánunk szállásra, amelynek a kiválasztásánál a legfontosabb szempont a meleg vizes medence (73%) és a nyugalom (58%). 2-3 napot töltünk el átlagosan egy gyógy- és wellness szállodában, bár ezt a válaszadók 54 százaléka évente többször is megteszi.

A tavalyi 192 ezer forinthoz képest idén jelentősen kevesebbet, mindössze 165 ezer forintot szánunk szállásra, amelynek a kiválasztásánál a legfontosabb szempont a meleg vizes medence (73%) és a nyugalom (58%). 2-3 napot töltünk el átlagosan egy gyógy- és wellness szállodában, bár ezt a válaszadók 54 százaléka évente többször is megteszi. A megkérdezettek 78 százaléka pihenés és kikapcsolódás miatt keresi fel a hagyományos gyógyfürdőket, ahova a megkérdezettek negyede sosem jár.

A Danubius Hotels újra megkérdezte a vendégeit a nyaralási és wellnessezési szokásaikról. Az online felmérésben több mint 5000 fő fejtette ki véleményét a hagyományos fürdőbe járástól a gyógyszolgáltatásokon át a fitneszgurukig.

Az eredmények magukért beszélnek: vezet a félpanzió, népszerű a wellness hétvége. A tehetősebbek és az idősebbek szívesebben választják a jól bevált helyeket. Nem bízunk a privát szállásokban (99%), de sokat adunk a barátok véleményére. Hévíz a fürdőhelyek királynője, Bükfürdő és Zalakaros állhattak fel mellé még a népszerűségi dobogóra. A nyaralás alatt a félpanziós ellátás a favorit (75%), lazításnak pedig tökéletes egy jóleső masszázs, ami válaszadók 78 százalékának a kedvence.

Hihetetlen gyógyerő, amit a magyarok negyede sosem használ

Hazánkban jelenleg 207 gyógyvíz van, de egy átlagos honfitársunk jó esetben 10-15-öt tud belőlük felsorolni. Gyógyvíznek nevezzük az olyan természetes ásványvizet, amelynek bizonyított gyógyhatása van, és hatóságilag is bevizsgált. Ide tartoznak az ismert, és kevésbe ismert gyógyfürdők és források, illetve az ivókutak is.

Vizeinket nem aknázunk ki eléggé a gyógyulásunk, egészségünk érdekében. A lakosság fele évente 1-2 alkalommal jut el hagyományos fürdőbe, és 4 emberből 1 soha. Ráadásul a felmérés szerint ez nem pénz kérdése, a magasabb jövedelműek 25 százaléka soha nem keresi fel Magyarország folyékony kincsét, a termálvizet.

Akik mégis látogatják a gyógyvizes fürdőinket, azoknak a 78 százaléka csak pihenést és kikapcsolódást keres, de a stresszoldás ezen formáját is csak a válaszadók 20 százaléka teszi havi rendszerességgel vagy annál gyakrabban. Nem meglepő adat, hogy megelőzési célzattal inkább az idősebb korosztály érkezik (55%), erre a középkorúak és fiatalabbak közül csak 38 százalékuk gondol.

Nem féltjük eléggé az egészségünket

Az ördög a részletekbe lakozik, és nincsen ez másként az egészségünk megőrzésében sem. Megelőzés vagy rehabilitáció? A 35 év alatti korosztály 12 százaléka soha nem jár gyógyfürdőbe vagy wellness szállodába, míg az idősebb korosztálynak csupán 2 százaléka nyilatkozta ezt.

Sajnos, a statisztika igazolja az elméletet. Az évente maximum 100 000 forintot üdülésre költők inkább tüzet oltanak. Ebben a csoportban lett a legalacsonyabb (48%) a megelőzés céljából és a legmagasabb (21%) a rehabilitációs okokból való gyógyfürdő látogatás, vagyis akkor költenek jobban az egészségükre, ha már megtörtént a baj. A magasabb jövedelműek körében ez csupán 13 százalék, viszont ők megelőzés céljából (55%) mártóznak meg gyakrabban a gyógyvizekben.

Más perspektívából megközelítve, az idősebbek jobban figyelnek a rehabilitációra. Betegség miatt saját elhatározásból a középkorúaknak és fiatalabb korosztálynak csupán 5 százaléka, míg az idősebbeknek a 25 százaléka keresi fel a gyógyfürdőket, wellness szállodákat.

Csak tévhit, hogy a gazdag nyugdíjasok sokat üdülnek?

Mindenkiben élénken él az az elképzelés, hogy a gazdag nyugati nyugdíjasok egész évben élvezik az üdülés, gyógyfürdőzés és jótékony kezelések sorát. De mi a helyzet itthon, a tehetős magyar nyugdíjasokkal? Nos, a felmérésünkből kiderült, hogy az idősebbek valóban jobban preferálják a hosszabb pihenéseket. Ez a tendencia pedig a módosabb 55 év felettiekre fokozottan igaz, ők szeretik akár egy hétig is élvezni a gyógy- és wellness szállodák szolgáltatásait, akár évente többször is.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

De ne feledkezzünk meg a többiekről sem. Ha azt vesszük a nagyítónk alá, hogy a válaszadóink mennyit terveznek jövőre költeni a szállásra üdülésük alatt, akkor azt látjuk, hogy a középkorúak (35-54 év) csábulnak el a leginkább egy könnyed wellnessre. Ők 100 000 - 200 000 forint közötti összeget szánnak az idei kikapcsolódásuk alatt szállására, míg a 35 év alattiaknál ez az összeg 50 000 - 100 000 forint, az idősebbeknél pedig 100 000 - 150 000 forint.

Mégsem a hasunk a lényeg?

Nem sajnáljuk a pénzt a wellness hétvégére, de mégis próbáljuk olcsóbban kihozni. Csak reggeli és vacsora: félpanzióra esküszik a megkérdezettek háromnegyede. Pedig sok esetben olcsóbban jönnének ki a vendégek az all inclusive ellátással, mint a városban sétálva egy jobb étterembe betérni.

Kor szerinti bontásban az ellátási kép árnyaltabb. Bár az idősek körében a félpanzió (78%) megingathatatlan, addig a férfiak (17%), a fiatalabbak (17%), és a tehetősebbek (25%) azért kezdik felfedezni az all inclusive ellátás kényelmét.

A magyarok biztosra mennek: Nem bízunk a privát szállásokban

Mindenki maradjon a kaptafánál: ez olvasható ki abból az adatból, hogy a megkérdezettek 99 százaléka hivatásos szállásadókban (pl. szállodák, motelek, vendégházak) bízik jobban.

S hogy kinek a szavára adunk? Erre kerestük a választ, és mint a lenti grafikonból is látható, magasan vezet a barátok ajánlása. Ismerőseink véleményére és tapasztalataira hagyatkozunk, sokkal jobban bízunk ebben, mint az interneten található forrásokban. Ha mindenképpen a netet bújva választunk, akkor a fiatalabbak szkeptikusak a szállásadó saját weboldalával, inkább hagyatkoznak a véleménygyűjtő vagy az online szállásfoglaló oldalak véleményeire. Ez nem jellemző az idősebb korosztályra, ők a szállásadó saját weboldalának szavaznak nagyobb bizalmat a barátok véleménye után.

Meglepő, hogy a válaszadók 75 százaléka nem külföldön nyaralt múlt évben, hanem belföldön választott szállást. Ugyancsak meglepő, hogy a sportolási lehetőségek minden korosztálynál a legkevésbé fontos szempont, és hogy a nyaralás alatt milyen kevés hangsúlyt kap az egészség megőrzése, vagy a rehabilitáció. Úgy tűnik, hogy a wellness hazánkban összeforrt a jóleső semmittevés hétvégéjével, amibe már nem fér bele az aktív pihenés.

Gyógyvizeinket sem aknázunk ki eléggé, a lakosság fele évente 1-2 alkalommal jut el hagyományos fürdőbe, ráadásnak 4 emberből 1 soha. Ha el is jutunk olyan helyre, ahol lehetőségünk van a gyógyító vizeinkben megmártózni, akkor is a kikapcsolódás és pihenés vezérel minket, és nem aknázzuk ki eléggé a természet adta lehetőségeket a gyógyulásunk, egészségünk érdekében.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm