Rekord: 1,75 millióan választották hazánkból a német légitársaságot

2018. március 9. 18:30

A közép-európai átlagon felül, 8 százalékkal nőtt a Lufthansa-csoport magyarországi járatain az utasforgalom tavaly az előző évihez képest, a német légitársasági csoportot 1,75 millióan választották, amely rekordnak számít - közölte Antal Gábor, a Lufthansa magyarországi vezetője pénteken sajtótájékoztatón.

Antal Gábor elmondása szerint a legnagyobb mértékben, 17 százalékkal Afrikába nőtt a forgalom, amelynek oka elsősorban az alacsony bázis, vagyis az előző években alacsony volt a forgalom, emellett Marokkóba jelentősen élénkült a turista forgalom. Észak-Amerika felé 6,5, az unióba pedig 5,7 százalékos forgalombővülést mértek. A legnépszerűbb úticélok Magyarországról New York, Miami, Mexikó, Cancun, Genf, Barcelona, Johannesburg, Marrákes, Tokió és Sanghaj voltak.

Emellett átlagosan 8 százalékkal nőtt a beutazók száma is, Észak-Amerikából 12, Belgiumból és Svájcból 11-11, Olaszországból 6, Németországból 5 százalékkal érkeztek többen Magyarországra a Lufthansa járataival 2017-ben, mint egy évvel korábban.

Antal Gábor felhívta a figyelmet arra, hogy folyamatosan bővítik a kapacitásaikat Magyarországon, elindul a napi hatodik járat Budapest és Frankfurt között, Debrecen és München között pedig heti három helyett öt járat érhető el. Idén egy hét alatt a Lufthansa cégei 178 járatot fognak üzemeltetni a magyar piacra.

Peter Pullem, a Lufthansa regionális vezetője azt hangsúlyozta, hogy 2017 rekord év volt a Lufthansa számára, mivel 130 millióra nőtt az utasforgalom (ebből 30 millió a diszkont, 100 millió a hálózatos légitársaságokon utazott), és ezzel újra a legnagyobb európai légitársasági csoport lett a német vállalatcsoport. Emellett első európai légitársaságként megkapták az ötcsillagos minősítést a Skytrax-től, és 29 év után megújították a cég arculatát is.

A régióban a cégcsoport légitársaságai 11,3 millió utast fuvaroztak, 5,7 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, a járatok átlagos töltöttsége 76 százalék volt. Regionális szinten is Afrikába nőtt a legnagyobb mértékben, 27 százalékkal a forgalom. Erre az évre a régióban a Lufthansa 18 millió széket biztosít és hetente 1500 járatot fog indítani.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A Lufthansa-csoport (Lufthansa, Swiss, Austrian Airlines, Brussels Airlines, Eurowings) 130 ezer munkavállalót foglalkoztat, flottája 728 gépből áll, amelyekkel 343 célállomásra repülnek. A társaság a 2017-es üzleti évre vonatkozó jelentését a jövő héten hozza nyilvánosságra.

NEKED AJÁNLJUK
A magyar menzák réméből lesz a jövő igazi szuperétele: disznótáp hozhatja el a forradalmat?

Drasztikusan átalakul a magyar gasztronómia a klímaváltozás miatt: komoly szemléletváltás kell a hazai konyhákban.

Ki nem találod, kiről nevezték el a legtöbb utcát Magyarországon: fotókon a rekorder

Ha egymás mellé tennénk mind a 2800-at, az Atlanti-óceánig is eljuthatnánk; utunk során pedig tökéletesen kirajzolódna egy a magyar társadalomról szóló szubjektív látlelet.

Nem akármibe vágott bele Király Gábor: Guinness-rekordra hajt a magyar kapuslegenda

Már csak 500 nevező kell, hogy magyar Guinness-rekord szülessen októberben! A cél továbbra is, hogy ezren rúgjanak büntetőt az Országos Tizenegyesrúgó Bajnokságon.

Szívszorító: ilyen képeket eddig nagyon kevesen láthattak Budapest szegényeiről

A művészről eddig még nem készült monográfia, ezt a hiányt pótolja az ősszel megjelenő, kétnyelvű (magyar és angol) művészeti album készül.

NAPTÁR
Tovább
2023. szeptember 23. szombat
Tekla
38. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárszektor Konferencia 2023
Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!
Sustainable World 2023
A jövő vállalatai szeptember 12-én!
Mi lesz veled magyar élelmiszer?
Ingyenes Signature rendezvény
EZT OLVASTAD MÁR?
Új Pénzcentrum app
A legfrissebb hírek és árfolyamok
MOST NEM
LETÖLTÖM