Egy országos reprezentatív felmérés szerint a gazdaságilag aktív korú magyarok 60%-a tudott az elmúlt két évben legalább egyszer.
A repülés élménye már régóta lenyűgözi az embert, egy hőlégballon kosarában utazni pedig páratlan érzés. Ennek persze megvan az ára is, főleg akkor, ha valaki beleszeret a ballonozásba, és hobbijának választja. Utánajártunk, mennyibe kerül egy ilyen jogosítvány, mennyiért lehet saját ballont vásárolni, és mennyire zsebbenyúlós egyetlen órát a levegőben tölteni.
A hőlégballonozást számos engedélyhez kötik, hiszen nagyon fontos, hogy a pilótája biztonsággal űzhesse a hobbiját, tisztában legyen a fizika törvényeivel, mivel a levegőben teljesen kiszolgáltatott az elemeknek.
A hőlégballonozáshoz is pilótaengedélyre van szükség, vagy hőlégballon jogosítvánnyal kell rendelkezni. Az elméleti tanfolyam, és a vizsga illetékekkel együtt 100 ezer forint alatt megáll. Egy vastag könyvet kell kitanulni, utána házi vizsgán részt venni, ha ez sikeres, akkor ki kell kérni az erkölcsi bizonyítványt, és jöhet a hatósági vizsga. A sikeres vizsgát követően kap a tanuló egy növendék szakszolgálati engedélyt, ami szükséges a 20 órás gyakorlati képzéshez. Az igazán drága mulatság innentől kezdődik, ugyanis a gyakorlati képzés több mint egymillió forint - tudta meg a Pénzcentrum Szűcs Sándortól, Sup-AIR Ballon Egyesület ügyvezetőjétől.
A 20 órás gyakorlati képzés után jöhet a vizsga, és ha az sikeres, akkor a légügyi hatóság kiállítja az engedélyt. Az igazán zsebbenyúlós történet viszont ott kezdődik, amikor a pilóta elkezdi aktívan űzni a hobbiját.
Mennyibe kerül egy hőlégballon?
A hőlégballon árát az határozza meg, hogy hány köbméteres a kupola, és a kosárnak hány fős a befogadóképessége. A legkisebb, 1 személyes (tehát csak a pilóta fér el benne) hőlégballon ára nagyjából 4,5 millió forint (minden szükséges felszereléssel együtt), egy közepes balloné, aminek a kupolája háromezer köbméter, és a pilótán kívül még három utas elfér, annak már 5-6 millió forint az ára. A nagyobbaknak, amelyben már a pilótán kívül 10 utas is elfér, és hatezer köbméteres a kupolája, az már 12 millió forintba kerül, és persze felső határ itt szinte a csillagos ég, egész léghajókat is lehet vásárolni.
Másodlagos piaca viszont nemigen van a hőlégballonoknak, mivel kicsi az élettartamuk. A ballonban lévő 100 Celsius-fok feletti hőmérséklet nagyon megviseli a műanyagot, évente szakító vizsgálatnak kell alávetni, de ha nagyon vigyáznak is a ballonra, legfeljebb 600 órát lehet vele repülni. Utána le kell cserélni. Általában egy évben általában 50 órát szoktak repülni a ballonosok - tudtuk meg Szűcs Sándortól.
Ennek az a legfőbb oka, hogy a hőlégballonozás nagyon függ az időjárástól. Ráadásul a termikek (emelkedő légáramlatok) miatt kora reggel, és késő délután lehet vele felszállni, tehát reggel 8 órakor már le kell szállni, és csak este 7 után lehet újra felszállni. Télen, ha 15 fok alatt van a hőmérséklet, akkor ezektől az időpontoktól el lehet térni. De sem esőben, sem ködben, sem hóban nem szabad repülni velük.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Tény, hogy életveszélyes játék hőlégballonozni, ha nem tartja be a pilóta az időjárás körülményeire vonatkozó szabályokat, ugyanakkor megnyugtató, hogy a magyar ballonrepülés 41 éves történetében egyetlen halálos baleset sem volt.
Mennyi a származékos költség?
Egy közepes ballonban 4 darab 23 kilós gázpalack szükséges, ezekbe a töltet nyolcezer forint, tehát egy repüléshez az már kapásból 32 ezer forint. Ráadásul még azt a telepjárót is meg kell tankolni, ami elviszi a ballont a felszállás helyszínére, ez újabb 15-20 ezer forint körüli plusz kiadás. A felszállás több emberes feladat, és ha épp nincsenek mozdítható barátok a feladatra, akkor a segítőket is fizetni kell. Tehát egy órás repülésnek a költsége alsó hangon legalább 60 ezer forint. A ballon biztosításának az éves díja kb. 160 ezer forint, és az utánfutót is gyakrabban kell műszakiztatni, mert gyorsan használódik.
Ahhoz, hogy valaki elkezdje a hőlégballonozást, mint hobbit, 6,5-7,5 millió forintra van szüksége. Ha minden származékos költséget összeadunk (leszámítva a terepjáró és az utánfutó árát és fenntartását), és évente csak 40 órát repül a pilóta, akkor is nagyjából 3 millió forintot emészt fel minden évben ez a hobbi.
Kipróbálni ennyiért lehet
Akit érdekel a hőlégballonozás, de nem szeretne évente milliókat költeni rá, az több egyesületnél és cégnél is kipróbálhatja. Nem kell túl sokat kutakodni hozzá az interneten, hogy megtalálja a lehetőségeket. Az árak eltérőek, nagy átlagban viszont 25-40 ezer forintért mehet el az ember egy útra. Az ár függ a létszámtól, és az életkortól is, mivel gyakran a gyerekeknek olcsóbb. Kuponos oldalakon is érdemes szétnézni, alkalmanként jóval olcsóbban lehet befizetni egy útra.

A tavalyinál is olcsóbb lehet a horvát nyaralás 2025-ben: elképesztő jól járhat, aki így foglal most
Ivana Herceg: A horvátországi magyar turisták száma évről évre növekszik, és a trend folytatódni látszik
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
-
Tudod, hogy milyen káresetekre fizet a lakásbiztosításod?
A kutatásunkban arra keressük a választ, hogy az olvasóink a lakásukat vagy ingatlanukat érinthető káresemények közül mitől tartanak a leginkább.
-
Egyetemre menjek vagy vállalkozzak? Sok fiatal teszi fel a kérdést
Bethlendi András tanszékvezető szerint egy komoly vállalkozás vezetéséhez nélkülözhetetlen a legfrissebb nemzetközi gazdasági módszertanok alkalmazása.
-
Akár 100.000 forint is megtakarítható bankváltással (x)
2024-ben a Gránit Bank lakossági ügyfeleinek közel 60%-a költségmentesen tudott bankolni a tartósan kedvező díjaknak és a folyószámlán lévő összegre fizetett kamatoknak köszönhetően
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


