Hűha! Akár 25 fok is lehet hétvégén

2017. március 30. 18:33

Péntektől koranyári időjárás jön - derül ki az OMSZ csütörtöki előrejelzéséből.

Holnap  többnyire napos időnk lesz, legfeljebb keleten borulhat be időnként, de csapadékra ott sem kell számítani. Napközben 18-23 fok várható - írja az Index.

A hétvégén azonban már eltűnnek a gomolyfelhők és a levegő

20-25 fokra melegszik fel.

Ezt a jó időt igazán érdemes kihasználni, hiszen már hétfőn elkezdődik a lehűlés, elszórtan pedig záporok is előfordulhatnak majd. Míg hétfőn 17-24, addig kedden már csak 15-19 fok várható. Az Időkép hosszútávú előrejelzése szerint pedig húsvétig nem tér vissza a 20 fok fölötti hőmérséklet.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

További információkért kattints a Pénzcentrum időjárás aloldalára.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. július 24. péntek
Kinga, Kincső
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. július 24. 20:31