15 °C Budapest

Ez a magyar utazási irodák legnagyobb trükkje

2016. június 3. 12:01

A nyári hónapok közeledtével egyre több fogyasztó tervezi meg a nyári pihenését, választja ki úti célját, ehhez kapcsolódva az utazási irodát, vagy épp az internet segítségével bonyolítja le a szervezéssel kapcsolatos teendőit. Érdemes azonban - még mindezek előtt - néhány fontos szempontot átgondolni - hívja fel közleményében a Fogyasztóvédők Országos Egyesülete.

Az utazás lefoglalása, szervezése

Fontos, hogy minden esetben tájékozódj az utazásszervező által értékesíteni kívánt utazási csomagról, részvételi díjról (annak tartalmáról) és az utazási szerződés feltételeiről!

Internetes foglalásnál mindig figyelj, hogy tulajdonképp mely céggel is szerződsz, hiszen utóbb, az esetleges hibás teljesítésből eredő igényeidet azzal a vállalkozással szemben vagy jogosult érvényesíteni, amellyel szerződést kötöttél, és amely a szerződésben foglaltak teljesítésére - díjazás ellenében - kötelezettséget vállalt. Az Egyesülethez érkezett már olyan panasz, amikor a fogyasztó arról számolt be, hogy csak akkor szembesült vele, melyik vállalkozással is szerződött, mikor panaszt tett. Ennek oka az volt, hogy az utazásszervező hivatalos honlapján - egyebekben a nemzetközi gyakorlattal összhangban - szerepeltek úgynevezett "hyperlinkek", más néven "ugrópontok" vagy "kapcsok", melyek segítségével hasonló témájú információk voltak összekötve. Így a fogyasztó, - ezekre rákattintva -, más vállalkozás, illetve partneriroda honlapjára lett átirányítva, ahonnan az utazási csomagot végül megrendelte.

A hagyományos módon történő, utazási irodáknál való foglalások esetén, mindenképp érdemes körültekintően végigolvasni a konkrét ajánlatokat (tájékoztatót, katalógust, programfüzetet), - még a szerződés aláírása előtt - nagy hangsúlyt fektetve arra, hogy mely szolgáltatásokat is foglalja magában a részvételi díj az adott útnál. Hiába hivatkoznak a fogyasztók utólag arra, hogy mit ígért az utazási iroda képviselője nekik, ha ez szóban hangzott el, utóbb ezt nehéz, szinte lehetetlen bizonyítani egy felmerülő probléma esetén. Például így járt az a balesetet szenvedett fogyasztó is, aki abban a tudatban volt végig az utazása során - tekintettel a korábban elhangzott szóbeli tájékoztatásra, melyet azonban nem ellenőrzött utóbb le -, hogy a részvételi díj magában foglalja a balesetek-, valamint a betegségek kockázatára vonatkozó biztosítás díját.

Szintén gyakori panasz, hogy a körutazásokon, egzotikus utakon nincs magyar idegenvezető, vagy ha van, akkor nem rendelkezik vagy csak alig érdemi információkkal az út során érintett helyszínekről, látványosságokról. Ilyen vagy hasonló esetekben, jó, ha tudják a fogyasztók, hogy amennyiben bizonyítást nyer az utazást szervező cég szerződésszegése, úgy az idegenvezető felkészületlensége miatt joggal követelhetik utóbb a részvételi díj arányos leszállítását. A szállás kiválasztásánál pedig fontos megemlíteni, hogy a szállodák, hotelek esetében a csillagok száma jelzi a minőséget, azonban az egyes országok azonosan csillagozott hoteljei között olykor elképesztő különbségeket lehet tapasztalni... kérdezzenek rá tehát bátran ezekre az információkra is a fogyasztók a foglalás előtt, ne utóbb érje őket kellemetlen meglepetés.

Reklamáció és panaszbejelentés

Először is fontos tudni, hogy a szerződésben vállalt szolgáltatások teljesítéséért az utazásszervező felel. Sok esetben azonban utazásközvetítőn (másik iroda) keresztül, kötnek a fogyasztók szerződést. Ilyen esetekben a szerződés teljesítésével kapcsolatos kártérítési igényt az utazásközvetítőnél is be lehet jelenteni. Ami a panaszbejelentéseket illeti, az Egyesület értesülései szerint, több esetben, azért utasították el az utazásszervező irodák a fogyasztói panaszokat, kártérítési igényeket, mert - az egyébként jogos reklamációkat - nem haladéktalanul az út során, csupán a hazaérkezést követően jelezték. A legtöbb esetben az utazásszervező az Általános Szerződési Feltételeiben (ÁSZF) szerepelteti azt az információt, hogy az utasok kötelesek kifogásaikat haladéktalanul az út során, még a helyszínen az utaskísérővel közölni, annak hiányában pedig a helyszíni szolgáltatónak jelezni. Fontos megjegyezni, hogy az utaskísérő köteles gondoskodni a kifogás(ok)nak, a helyszíni szolgáltatónál történő bejelentéséről, illetve köteles jegyzőkönyvbe foglalni a panaszt, és egy példányát az utasnak átadni. Utaskísérő hiányában - ha a helyi szolgáltató a panaszt nem orvosolta - az utas az utazásszervezőt, illetve azt az utazásközvetítőt köteles tájékoztatni, akinél az utazási szerződést megkötötte.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az utazás lemondása

Sokszor előfordul, illetve számos fogyasztói panasz tárgya, hogy egy utazás azért hiúsul meg, mert a jelentkezők létszáma nem érte el a meghirdetett legalacsonyabb résztvevőszámot. Ilyen esetben legyenek tisztában a fogyasztók azzal, hogy az irodának vissza kell fizetnie a teljes részvételi díjat kamatokkal, de további kártérítési kötelezettsége nincs. Ha a fogyasztó dönt úgy, hogy eláll a szerződéstől, akkor az utólagos jogviták elkerülése végett érdemes mindig írásban közölni nyilatkozatát a vállalkozással, (feltétlenül még az utazás megkezdése előtt). Az elállás indokát és időpontját tekintve különbség leginkább abban van, hogy kell-e esetlegesen bánatpénzt, - és ha igen, úgy milyen összeget - megfizetni a szervező részére.

A roaming szolgáltatás

A külföldi utazások során figyeljenek a fogyasztók arra is, hogy hogyan és mire használják mobiltelefonjaikat, ("okostelefonokat"). A roaming szolgáltatás (a határt átlépve a telefonunk átáll egy külföldi mobilszolgáltató hálózatára, a hívásokért, SMS-ekért és az adathasználatért is rajtuk keresztül fizetünk) miatt ugyanis akár - észrevétlenül is - tetemes összegű telefonszámla keletkezhet. A romaing díjakról tehát minden esetben célszerű előre tájékozódni. A legegyszerűbb nyilvánvalóan az a megoldás, ha csak egyszerűen letiltásra kerül a roaming funkció az utazáskor, (saját mobilszolgáltatónál lehet kérni ezt a lehetőséget, vagy az "okostelefon" megfelelő beállításai között inaktiválhatják a fogyasztók). Egyebekben tényleg érdemes utánajárni a témának, hiszen mindegyik hazai szolgáltatónál már elérhetők különféle roaming-csökkentő extrák, időszakos csomagok, stb. amelyekkel a külföldi telefonálást, illetve adathasználatot akár egy előre fizetett összeg fejében roamingdíj nélkül, hazai árakon is igénybe tudják venni a fogyasztók. Meg kell azonban jegyezni, hogy több fogyasztó például, - pontosan korábbi rossz tapasztalatai miatt - dönt úgy nyaralása vagy hosszabb külföldi tartózkodása során, hogy inkább vásárol egy helyi, feltöltőkártyás készüléket (SIM kártyával), vagy csak egy telefonszámot (SIM kártyát), így kinti hívásait és az internetezést is helyi tarifán bonyolíthatja.

Végezetül, ha bármilyen vitájuk támad a fogyasztóknak az utazásszervezőkkel, úgy forduljanak bizalommal a békéltető testületekhez, ahol egyszerűen, gyorsan és hatékonyan rendezhetik problémájukat.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm