Dél és délkelet felé haladva egyre inkább havas eső, eső lesz a jellemző, itt számottevő hótakaró nem várható.
Befejeződött a taxisok demonstrációja csütörtök délután két órakor Budapest belvárosában. Az Uber ellen tiltakozó személyszállítók elhagyták a Bajcsy-Zsilinszky út, a József Attila utca és az Andrássy út kereszteződését, így megszűnt a forgalmi sávok blokádja.
A tervek szerint a demonstráción részt vevő taxisok konvojban végighajtanak az Andrássy úton a Hősök teréig, ahol tesznek egy kört, ezzel véget ér a közös akció. Erről azután döntöttek, hogy a demonstráció szervezői megállapodtak az illetékes kormányzati szervekkel az érdemi tárgyalások jövő heti folytatásáról - hangzott el a helyszínen megtartott sajtótájékoztatón.Gelencsér Zsolt szervező, aki megköszönte a lakosság türelmét, illetve a rendőrség tevékenységét, elmondta: megegyezésre jutottak a kormány képviselőivel, Tasó Lászlóval, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikai államtitkárával arról, hogy a jövő héten csütörtökön tárgyalásokat kezdenek a taxistörvényről, illetve az Uber működéséről. Utóbbi korlátozásáról, vagy arról, hogy kötelezettségeik miként egyenlíthetőek ki a taxisok kötelezettségeivel.Úgy vélekedett, hogy ezzel elérték a demonstráció célját.
Czifery Csaba, a demonstráció másik szervezője arról szólt: az egyeztetésen elhangzott, hogy a kormányzat a szabályosan működő taxisok oldalán áll, és taxiszolgáltatást kizárólag a kormányrendeletben meghatározott feltételek mellett lehet nyújtani. A fejlesztési tárca vizsgálja a szabályok betartását, illetve komolyabb ellenőrzéseket tartanak a jövőben, szabálytalanság esetén pedig szankciókat alkalmaznak.
- hangsúlyozta a szervező.
Hozzáfűzte: a jövő héten kezdődő tárgyalásokon a demonstráló taxisok csoportja által kijelölt delegáció vesz részt. Szerinte a hathatós szabályozás bevezetéséhez egy-másfél hónap mindenképpen szükséges. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) azt közölte az MTI-vel: tárgyalásokat folytattak a Budapesten tüntető taxisok képviselőivel, akik megígérték, hogy csütörtökön befejezik a forgalomkorlátozással járó demonstrációt.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A tárca csütörtöki közleményében az áll: a kormány döntésének megfelelően az NFM közigazgatási államtitkára, Czepek Gábor és közlekedéspolitikáért felelős államtitkára, Tasó László tárgyalt a taxisok képviselőivel Budapesten. Azt írták, az egyeztetésen elhangzott, hogy a kormány a szabályosan működő, adófizető taxisok oldalán áll; taxis szolgáltatás kizárólag a kormányrendeletben meghatározott, azonos feltételek mellett nyújtható. A fejlesztési tárca vizsgálja az előírások betartását kikényszerítő komolyabb szankciók és hatékonyabb ellenőrzés lehetőségeit. Az egyeztetések a jövő héten folytatódnak, a minisztérium várja a demonstrálók javaslatait is.
Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szerdai sajtótájékoztatóján közölte, a kabinet tárgyalásokat kezd a taxisokkal, és arra kéri őket, függesszék fel a tüntetést. A kormány álláspontja szerint igazuk van a demonstrálóknak - tette hozzá.
A taxisok hétfő reggel óta akadályozták a forgalmat Budapest belvárosában az Uber közösségi személyszállító szolgáltatás ellen tiltakozva. Tüntetésüket előre nem jelentették be, csak hétfő este, szerda éjfélig. Később azt mondták, péntek éjfélig maradnak.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







