Egy Atlanti-óceán felől érkező hidegfront jelentősen átalakítja Magyarország időjárását a hét közepétől.
A jövő héten kezdetben szeles, borús, és inkább esős idő várható. December első napjaiban a ködös helyeken lehet hűvösebb, másutt akár 13 Celsius-fokig is melegedhet a levegő - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből.
Hétfőn hajnaltól az ország északi harmadán fokozatosan erősödik a szél, napközben erős, több helyen viharos széllökésekre is számítani lehet. Délutántól mérséklődik a légmozgás, emellett a nap első felében északon, északkeleten még lehet némi napsütés. A Dunántúl nyugati-délnyugati tájait leszámítva napközben szórványosan, majd estétől egyre több helyen valószínű kisebb eső, zápor. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 1 és plusz 5 fok között valószínű. A legmagasabb hőmérséklet általában 11 fok körül várható, északnyugaton és az Alpokalján 13-14 fok is lehet.
Kedden, december elsején reggel és délelőtt főként keleten, majd átmeneti szünet után estétől a Dunántúlon fordulhat elő szórványosan eső, illetve reggel északkeleten kisebb körzetekben ónos eső. Emellett megerősödik, az északi országrészben helyenként viharossá is fokozódik a szél. A minimumhőmérséklet többnyire plusz 3-8, északkeleten mínusz 1 és plusz 2 fok között valószínű. A nappali maximumok 9-14 fok között alakulnak.
Szerdán eleinte helyenként keleten lehet kisebb eső, majd ott is megszűnik a csapadék. A középső országrészben erősödhet meg a szél. A leghidegebb órákban plusz 3-8, északkeleten és délnyugaton 1-3 fok lehet. Napközben 8-13 fokig melegszik a levegő.
Csütörtökön tartósan borult, ködös, derült és napos területek egyaránt leszek. A ködös tájakon előfordulhat ködszitálás. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 2 és plusz 3, a legmagasabb hőmérséklet 7-13 fok között, a tartósan ködös helyeken 5 fok körül alakul.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 221 733 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,71%, az UniCredit Banknál 6,78%, az Ersténél 6,82, míg a CIB Banknál 6,89%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Péntekre virradó éjszaka köd képződik, ami sokfelé nappal is tartósan megmarad. Helyenként ködszitálás előfordulhat. A minimumhőmérséklet mínusz 1 és plusz 4 fok között valószínű. A nappali maximumok többnyire plusz 1-6 fok között alakulnak, de ahol feloszlik a köd és kisüt a nap, ott 7-9 fok is lehet.
Szombaton és vasárnap túlnyomóan borult, párás, helyenként tartósan ködös idő várható szitálással, néhol kisebb esővel. Szombaton a leghidegebb órákban mínusz 1 és plusz 4, vasárnap 0 és plusz 5 fok között alakul a hőmérséklet. Mindkét nap plusz 3-8 fokig melegszik a levegő - olvasható az előrejelzésben
Így bicsaklott meg Magyarország legnagyobb világörökségi projektje: kihátráltunk a nagy lehetőségből
Magyarország ma ott tart, hogy miközben a környező országok sorra világörökségi rangra emelik a római limes saját szakaszait, a legteljesebb és legjobban feltárt magyar rész...
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







