23 °C Budapest
Decembertől több járatot is megszüntet a MÁV

Decembertől több járatot is megszüntet a MÁV

MTI
2015. november 19. 18:01

Hatályba lép december 13-án a MÁV-Start jövő évi vasúti menetrendje, amelyben a kínálatot az utazási szokásokhoz igazították, és emelik a szolgáltatás színvonalát - mondta Csépke András, a személyszállító vasúttársaság vezérigazgatója csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.

Tájékoztatott arról, hogy az új menetrendben a rendkívül alacsony kihasználtságú vonalakon járatokat szüntettek meg. Az így felszabaduló 1,5 milliárd forint költségmegtakarításból 2016-tól 300-zal növelik egyebek között a fedélzeti jegyvizsgálók és a mozdonyvezetők számát, illetve bővítik a zsúfoltabb vonalakon a kínálatot.

A járatmegszüntetések nem érintik a munkába és iskolába járást, valamint a közúton le nem fedett területeket.

A MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója kiemelte: a megújult jegyértékesítési rendszer kiterjesztésével egyre inkább valós adatokkal rendelkeznek majd az utazási szokásokról, amit a igényvezérelt struktúrájú menetrendben év közben is követni tudnak majd.

Csépke András beszámolt arról, hogy korszerűbb járművek közlekednek a vonalakon, jelenleg 108 Flirt motorvonatból álló flottájukat a fővárostól egyre távolabb tudják közlekedtetni a megújuló vasúti pályákon, a kelet-magyarországi térségben pedig felújított járművek közlekednek. Megjegyezte, hogy a szolgáltatás színvonalának növelésével emelkedik az utasok száma, ez visszafordíthatja az éves szinten mért utasszámcsökkenést.

Feldmann Márton, a MÁV-Start Zrt. értékesítési vezérigazgató-helyettese kiemelte, hogy az utasok 62 százaléka bérlettel veszi igénybe a szolgáltatást, és fontosnak nevezte a törzsutasok megtartását.  A vezérigazgató-helyettes tájékoztatása szerint a vasúttársaság évente átlagosan több mint egymillió vonatot közlekedtet, amelyek több mint 75 millió kilométert tesznek meg.

A menetrendi változások közül kiemelte, hogy a Budapest-Komárom-Győr-Hegyeshalom vonalon a bécsi főpályaudvar megnyitása miatt új menetrendi struktúrát alakítottak ki. Budapest-Győr között az InterCity vonatok óránként közlekednek, és megállnak Tatán, valamint Komáromban, továbbá munkanapokon az elővárosi vonatok Budapest és Tatabánya között sűrűbben járnak.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

A Budapest-Székesfehérvár vonalon pedig 13 vonat meghosszabbított útvonalon Kőbánya-Kispest és Martonvásár között jár majd, a Budapest és Veszprém között közlekedő vonatok közül hat megáll Gárdonyban is.A MÁV-Start tájékoztatása szerint csökken a menetidő a Kelenföld-Székesfehérvár-Gyékényes vonalon pályafelújítás befejezése miatt, például Budapest és Keszthely között átlagosan 15 perccel lesz rövidebb az eljutás.

Új járatokat indítanak Budapestről Százhalombattára a munkába és iskolába járás időszakában, a Bécsbe tartó Hortobágy EuroCity a jövőben Nyíregyházáról indul, továbbra is érinti Debrecent és a Keleti pályaudvart. A nemzetközi forgalomban a bécsi új vasúti pályaudvar nyitása lehetővé teszi a menetidő-csökkenést az osztrák főváros érintésével közlekedő járatoknál, emiatt a bécsi vonatok a mostanihoz képest fél órával később indulnak a Keleti pályaudvarról az új menetrendben, és harminc perccel korábban érkeznek Budapestre.

A Csehország és Németország közötti közlekedés változása miatt a Budapestről Prágán át Hamburgba közlekedő járatok közül naponta egy vonat közlekedik a teljes szakaszon, a többinél a cseh fővárosban át kell szállni, ugyanakkor Budapest és Prága között 10 perccel rövidül a menetidő. Az új menetrendben Varsóba új EuroCity járat indul Budapestről naponta Varsovia néven.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen egyszerűen keresheted rommá magad egy webshoppal: a profik így csinálják!

Az uniós tagállamok közül a második legnagyobb mértékben nőtt az internetet vásárlásra is használók aránya Magyarországon az elmúlt öt évben.

Érik a forradalom a magyar iskolákban: lépni kell, különben nincs jövője a gyerekeknek

Hova kerül a magyarok elektronikus hulladéka, milyen szemléletváltásra lenne szükség, és legfőképpen hogyan készül kincs a szemétből- erről kérdeztük a RoboKalandot.

Különleges kávék jelentek meg itthon: az elit már csak ezt issza, ez bennük az extra

Az otthoni kávézásnak is egyre inkább szeretjük megadni a módját, akár egy drágább kávégépről van szó, akár kávékülönlegességről.

Atyaég! Ilyen luxusnövényeket vesznek otthonaikba most a dúsgazdag magyarok

A pandémia alatt megugrott a szobanövények, és kertészeti eszközök iránti kereslet, 2020-ban a szobanövények tekintetében 8%-os emelkedést észleltek a piaci szereplők.

NAPTÁR
Tovább
2022. május 27. péntek
Hella
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Külföldi piacra lépés 2022
Ingyenes online konferencia hazai kkv-nak!
EZT OLVASTAD MÁR?