Minden második budapesti már csak itt vásárol

2015. október 7. 12:36

Alig másfél év alatt teljesen megszokták és megkedvelték a fővárosban felállított 300 jegyértékesítő automatát az utasok, hiszen ma már a teljes jegyárbevétel mintegy felét generálják. Az automaták vártnál jobb teljesítménye miatt hamarosan újabbak állnak üzembe Budapest utcáin.

A korábban becsültnél lényegesen jobban teljesítenek a budapesti jegyértékesítő automaták, hiszen az előzetes tervekhez képest mintegy 20%-kal több tranzakciót bonyolítanak. A berendezéseket gyártó és üzemeltető német Scheidt&Bachmann adatai szerint ma már a teljes jegyárbevétel mintegy fele a berendezések segítségével keletkezik, és volt olyan nap, amikor az automaták közel negyedmilliárd forintnyi bevételt értek el.

A budapestiek nagyon hamar megszokták és megkedvelték a 300 automatát, hiszen alig másfél év alatt már a jegyforgalom fele ezeken bonyolódik, felhasználóbarátságuknak, illetve a rendelkezésre álló többféle fizetési lehetőségeknek köszönhetően. Az adatok alapján az látható, hogy a berendezések sikerének egyik oka a bankkártyás fizetési lehetőség; bevétel alapján a forgalom mintegy 45%-át adják a kártyás fizetések. Emellett a kártyás fizetések átlagos értéke jóval magasabb, mint a készpénzeseké, ugyanis a tranzakciók számát tekintve 23 százalékos a kártyahasználat mértéke

- mondta el Hraboczki Márton, a Scheidt&Bachmann Hungary ügyvezető igazgatója.

A szakember tapasztalatai alapján a magyarok az átlagnál (kb. 24 hónap) hamarabb érték el az iparágban az automaták által bonyolított értékesítési arányt, ami ugyancsak azt támasztja alá, hogy egyre népszerűbbek az automaták. A jegy- és bérletkiadó automaták telepítése 2014. március 28-án kezdődött, azóta 300 üzemel a fővárosban, azonban a sikerre és igényre való tekintettel hamarosan újabbak érkeznek.

Hraboczki Márton szerint a magyar felhasználók rendkívül nyitottak az újdonságokra, hiszen a fővárosi elektronikus jegyrendszer egyik elemét képező, metró- és HÉV-kapuk egyik változatát is sikeresen tesztelték: az Európai Mobilitási Hét keretében megrendezett Autómentes Napon több mint ötezren haladtak át a beléptetőkapun.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az ügyvezető igazgató hozzátette, hogy a budapesti elektronikus jegyrendszer kiépítésének folyamata egy újabb mérföldkőhöz érkezett, ugyanis idén nyár végén az ütemtervnek megfelelően lezárult a tervezési fázis. Az utasok kényelmén túl egész Budapestre nézve is komoly gazdasági előnyökkel járhat az elektronikus jegyrendszer bevezetése. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy az elektronikus jegyrendszer bevezetésével az összesített jegyárbevétel növekszik, miközben a költségek nagymértékben csökkennek. Az így megtakarított pénzt pedig a szolgáltatások színvonalának emelésére tudták fordítani a tömegközlekedési cégek, ami még tovább növelte az igénybevevők elégedettségét - mutatott rá Hraboczki Márton.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem