A Pénzcentrum évek óta gyűjti a strandárakat, és bár még nem minden település tette közzé a 2026-os díjakat, a már elérhető adatok alapján idén is...
Az előző évhez képest átlagosan egy nappal hosszabb idén a nyaralás, és 30.000 forinttal több is jut rá a magyar családoknál - derül ki a Budapest Bank megbízásából készült reprezentatív kutatásból.
A hazai lakosságnak változatlanul nagyjából a fele 48 százaléka nyaral idén, amelyet jellemzően júliusra vagy augusztusra időzít. A 2014-es felméréséhez képest ebben a szezonban 8 napról átlagosan 9 napra emelkedik az üdülésre szánt idő. A Balaton és más, belföldi célpontok töretlen népszerűsége mellett a tavalyi 16 százalékról 23 százalékra nőtt azoknak az aránya, akik idén valamilyen európai tengerpartot tűznek ki úti célul.
A többség számára a nyári kikapcsolódás előre eltervezett kiadást jelent, amelyet a nyaralni készülők 79 százaléka elsősorban a spórolt pénzéből fedez. A kutatásban részt vevők nem szívesen folyamodnak kölcsönért nyári szabadságuk finanszírozásához; ha mégis, akkor inkább családtagokhoz, ismerősökhöz fordulnak segítségért (4 százalék), és még ennél is kevesebben igényelnek gyorskölcsönt vagy terhelik meg hitelkártya-keretüket (2-2 százalék).
Egyre gyakrabban használjuk a bankkártyánkat
A fizetőeszközök tekintetében továbbra is tartja magát a jellemzően otthonról magunkkal vitt készpénz dominanciája, de emellett egyre inkább teret nyer a bankkártyás fizetés. Ezen belül is tízből négyen már a gyors és praktikus érintés nélküli Paypassos vagy Paywaves fizetést választják - igaz, egyelőre főleg belföldön.
A külföldön nyaraló válaszadók felkészülten indulnak útnak: 85 százalékuk tisztában van a célország fizetőeszközének árfolyamával. Ezen belül azok, akik már korábban is nyaraltak külföldön, ennél is nagyobb arányban tájékozottak: 96 százalékuk ismeri az éppen aktuális árfolyamot. A vásárlások terén is hasonló tudatosság mutatkozik meg: a válaszadók közel kétharmada tételtől függetlenül átszámítja az árakat.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Ugyanakkor a biztonsági szempontokkal kapcsolatban már kevésbé vagyunk előrelátóak: a külföldi vakáció során elveszett vagy ellopott bankkártyáját ugyanis a megkérdezetteknek csak egyharmada tudná azonnal letiltani, míg a többiek fele-fele arányban bankjuk telefonos ügyfélszolgálatán, illetve interneten tájékozódnának a teendőkről.
- mondta el Zsoldics Arthur, a Budapest Bank lakossági számlavezetési szolgáltatásainak vezetője.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








