Érdemes tudni merre jár a fényvillamos Budapest területén, hogy alakul a fényvillamos menetrendje, nehogy lemaradjunk az élményről.
A magyar fesztiválok többsége már készpénzmentes, vagyis érintőkártyával fizethetünk, amit a fesztiválon válthatunk ki és tölthetünk fel. Az eddigi nagyobb rendezvényeken is sikeres volt a Festipay fizetési megoldása, de vajon milyen eszközökkel fogunk tudni fizetni jövő nyáron?
Már egyre több fesztivál készpénzmentes, azaz a fesztiválszervező által kibocsátott plasztik kártyákkal lehet fizetni. Számos hazai fesztiválon (Sziget, Volt, Balaton Sound, EFOTT, Everness stb.) évek óta NFC technológián alapú chip kártyás fizetési rendszer van, ennek köszönhetően rövidebbek a sorok egyszerű a fizetés. Persze ez nem minden esetben ilyen egyértelmű, hiszen Európában volt már rá példa, hogy összeomlott a kártyás fizetési rendszer. Így történt ez idén az angliai Download fesztiválon, ahol több ezer fesztiválozó étlen és szomjan maradt.
Ennyit költöttünk idén
- mondta el a Pénzcentrumnak a Balaton Soundon Rőfös-Horváth Zsolt, a Cardnet Zrt. kereskedelmi vezetője.
A kiadott kártyák száma a soproni rendezvényen 12 százalékkal nőtt, míg a Soundon egy százalékos csökkenést mutat, de ennek valószínűleg az volt az oka, hogy a balatoni rendezvényen sokan inkább a PayPassos kártyájukat használták.
Egyre többen tartják meg a kiváltott kártyájukat, ez valószínűleg azért is van így, mert míg a tavalyi fizetőeszköz a 2014-es fesztiválokon volt érvényes, addig az idei kártyánkat még idén felhasználhatjuk a Sziget fesztiválon, illetve akár a jövő évi VOLT-on, Balaton Soundon és Szigeten is. A most megjelent Festipay okostelefonos alkalmazásba regisztrálva visszakereshetjük, hogy milyen tranzakciókat végeztünk a kártyával, ill. az alkalmazásban egyben le is tilthatjuk a kártyát, ha elveszítettük.
A beregisztrált kártyák száma egyébként jelentősen visszaesett mind a két fesztiválon, vagyis egyre kevésbé figyelünk a kártyánk biztonságára. Volt olyan tranzakció, ami tavaly óta szinte semmit sem változott, így a feltöltések száma és ezen belül a készpénzes és bankkártyás feltöltések száma is csak minimálisan tértek el a tavalyi értékektől.
A PayPassos bankkáryás tranzakciók száma egyébként mind a két fesztiválon növekedést mutatattak, ami a kártyák szélesebb elterjedését mutatja. Míg tavaly a vásárlások mintegy 8,6 (VOLT), illetve 3 (Balaton Sound) százalékát bonyolították ilyen kártyával, addig idén már 15 (VOLT), illetve 6,7 (Balaton Sound) százalék volt ez az arány Ez 91, illetve 133 százalékos növekedést jelent tavaly óta.
Itt a kártyás alkalmazás
Az idei évtől már működik a Festipay alkalmazás, amit már a most zajló EFOTT-on is elérhetünk, ebbe az applikációba regisztrálhatjuk a Festipay kártyánkat.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az alkalmazásba a közeljövőben már a bankkártyánkat is beregisztrálhatjuk, így lehetőség nyílik arra, hogy a feltöltőpont felkeresése nélkül, az okostelefonunkkal töltsük fel az egyenlegünket.
Jövőbeli megoldások
Már eddig is voltak a kártya mellett más, alternatív "fizetési eszközök" pl. Sziget óra, a karunkra csatolt óra nem tud kiesni a zsebünkből, míg egy külön kártya esetén ez benne van a pakliban (igaz, passal a nyakunkban tartva erre kisebb az esély). Praktikus és kézenfekvő a karszalagba épített chip, amely számos verzióban készülhet, akár műanyagból is.
Egyébként ezzel a kereskedők és egy adott márka számára is lehetőség nyílik aktív kapcsolatba lépni a leendő fogyasztókkal a fesztiválon, így egy szélesebb értelemben vett marketing kommunikációs eszközként is kiszolgálja az igényeket.
Címlapfotó: Balaton Sound/Mohai Balázs
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








