28 °C Budapest

Útdíj: hamarosan kivehetnek néhány szakaszt

Pénzcentrum
2015. január 7. 12:32

A megyei matricás útdíjrendszer folyamatos figyelése zajlik és ha "ismerjük be, hibás útmegjelölés" történt, akkor a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium január végéig összegyűjti a tapasztalatokat és szükség esetén javaslatot tesz az érintett szakaszok megváltoztatására - többek között ezt mondta a mai kormányszóvivői sajtótájékoztatón Kovács Zoltán.

A kormányszóvivő szavai szerint a jogászoknak és a fejlesztési tárcának kell megvizsgálni, hogy a budaörsi polgármester tehet-e olyat, hogy az M1-M7 közös bevezető szakaszán leállítják a közvilágítást, de kitért azon válasz elől, hogy átvállalja-e a kormány (az állam) ennek a szakasznak a világítási költségeit. Azt azonban hozzátette: "gondoskodni fogunk arról, hogy ne boruljon sötétbe ez az útszakasz, ennek megvannak a megoldásai".

Kovács Zoltán arra a kérdésre, hogy a Hende Csaba honvédelmi miniszter körzetéhez tartozó 86-os főutat kiveszik-e majd az útdíjjal érintett szakaszok közül, mert különben holnap útzárral tiltakoznak az ott élők, úgy reagált: ma egyrészt nincs kormányülés, így döntés sem születhet a kérdésről, másrészt ultimátumokkal nem foglalkozik a kormány.

Megismételte, hogy nincs szükség a kapkodásra a január 1-től életbe lépett megyei matricás rendszer ügyében, így csak január végén láthatjuk majd azt, hogy szükség van-e az érintett szakaszok változtatására.

A szóvivő szerint azt kell vizsgálni, hogy az intézkedés eléri-e az eredeti szándékot és ha nem, akkor a kormány megteszi a szükséges lépéseket.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Kovács Zoltán emlékeztetett arra, hogy már mintegy 200 ezren vettek megyei matricát és az úthasználók túlnyomó többsége számára anyagi könnyebbséget jelent az új rendszer.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. július 21. kedd
Dániel, Daniella
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?