15 °C Budapest

Eleged van a sok esőből? Ilyen időre számíts a 19. héten

MTI
2014. május 4. 20:01

A jövő hét elején nem várható csapadék, viszont hűvös lesz, helyenként 1-2 Celsius-fokig hűl le a levegő. A hét második felében ismét többfelé kell számítani esőre, a hőmérséklet néhol 25 fokig emelkedik - áll az Országos Meteorológiai Szolgálat középtávú előrejelzésében.

Hétfőn és kedden is alapvetően napos időre lehet számítani, csapadék nem várható. Hétfőn a Tiszántúlon még többször megerősödik a szél, de kedden már csak a Kisalföldön élénkülhet meg a légmozgás. Hétfőn a legalacsonyabb hőmérséklet 2-7 fok között alakul, de Pest és Nógrád megyében a szélvédett helyeken talaj menti fagy is lehet. A legmagasabb hőmérséklet 15-19 fok között várható. Kedden a leghidegebb órákban 1-6 fok között, nappal 18-22 fok között alakul a hőmérséklet.

Szerdán eleinte változóan, majd többnyire erősen felhős lesz az ég. Délutántól, estétől északnyugat felől egyre többfelé kell esőre, záporra számítani. A minimum-hőmérséklet 5-10 fok között valószínű. A maximumok várhatóan 19-24 fok között alakulnak.

Csütörtökön sok napsütés várható, de több helyen lehet záporeső, keleten eső. Megélénkülhet, helyenként meg is erősödhet a szél. A legalacsonyabb hőmérséklet 8-13, a legmagasabb 18-23 fok között alakul.

Pénteken gomolyfelhős, napos idő várható helyenként kisebb záporral. A leghidegebb órákban 5-11 fok valószínű. Nappal 21-25 fokig melegedhet a levegő.

Szombaton több-kevesebb napsütés mellett nyugaton előfordulhat elszórtan zápor, zivatar. A Dunántúlon megerősödik, zivatarok környezetében átmenetileg viharossá fokozódik a szél. A minimum-hőmérséklet 7-12 fok között valószínű. A nappali maximumok várhatóan 18-25 fok között alakulnak.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Vasárnap csak kevés napsütés várható, s több helyen előfordulhat eső, zápor. Megerősödik, helyenként viharossá fokozódik a szél. A legalacsonyabb hőmérséklet 8-13 fok között valószínű. A maximum-hőmérséklet várhatóan 16-23 fok között alakul - olvasható az előrejelzésben.

 

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 11. szombat
Leó, Szaniszló
15. hét
Április 11.
Debrecen napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?