Noha klasszikus értelemben vett időjárási front nem vonul át felettünk, a gyors felmelegedés melegfront jellegű tüneteket idéz elő.
Megdöbbentő és egyben szomorú fotókat készített az egyik nemzetközi hírügynökség fotósa a világ egyik legelzártabb országában, Észak-Koreában.
Észak-Korea a világ legszomorúbb országa. Szigorú diktatúrája kínozza és éhezteti saját alattvalóit, akik hiába is vágynának jobb életre, a börtönországból szinte lehetetlen megszökni. Nemrég az AP hírügynökség fotósa, Vincent Yu járt Phenjan, a főváros utcáin, és megörökítette a város hangulatait. A propaganda díszletei között sötét télikabátban lézengő járókelők közül csak a gyerekek tűnnek vidámnak: a város olyan, mintha megrekedt volna az ötvenes években.
A nyomasztó hétköznapokba egy hétvégi esemény hozott egy kis örömöt: négy év óta először nyílt arra lehetőség, hogy a két Koreában, a határ két oldalán élő, szétszakított családok tagjai ismét viszontláthassák egymást. A családegyesítési találkozón néhány száz nyugdíjas vett részt, akiket az 1950-1953-as háború szakított el egymástól. Azóta most láthatták először, és talán utoljára rokonaikat, akikkel néhány napig lehettek most együtt egy észak-koreai üdülőhelyen.
Pillants be a vasfüggöny mögé! Rengeteg fotó a Travelo.hu cikkében.
Brutális beszakadás a kedvenc tengerpartokon: hiába a hatalmas érdeklődés, teljesen befagyott a piac
A közel-keleti konfliktus hatására az utazási keresések száma ugyan nő, a foglalási konverziók viszont jelentősen visszaestek.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








