A közel-keleti konfliktus hatására az utazási keresések száma ugyan nő, a foglalási konverziók viszont jelentősen visszaestek.
A Budapesti Közlekedési Központ az adventi hétvégéken a szokásosnál sűrűbb, illetve nagyobb befogadóképességgel közlekedő járatokkal enyhíti az ünnepi bevásárló-hétvégéket jellemző megnövekedett forgalmat. A decemberi szombati munkanapokon a tanszüneti pénteki menetrend lesz érvényben. December 6-ától pedig ismét a karácsonyi villamos közlekedik a rakparti 2-es és 19-es vonalon.
A fényvillamos közlekedése
Mikulástól vízkeresztig immár ötödik alkalommal szállít újra utasokat a fényköntösbe öltöztetett karácsonyi villamos, mellyel 2013. december 6-ától 2014. január 6-áig hétköznap Budán a 19-es, míg hétvégén és ünnepnapokon a 2-es villamos vonalán, a pesti korzón találkozhatnak az utasok. December 24-én (szenteste) és december 31-én (szilveszterkor) a járat nem közlekedik!
Közlekedési rend az áthelyezett munkanapokon
Decemberben két munkanap-áthelyezés is lesz. Ennek értelmében december 7-e és december 21-e (mindkét nap szombat) munkanap lesz, míg december 24. (kedd) és december 27. (péntek) szabadnap. Az áthelyezett munkanapokon, azaz december 7-én és 21-én a tanszüneti, pénteki menetrendek alapján közlekednek a járatok.
Sűrűbb tömegközlekedés az adventi hétvégéken
Az adventi hétvégi napokon - az áthelyezett munkanapok kivételével - napközben több járat közlekedését sűrítik, további vonalakon pedig több utas befogadására képes járműveket állítanak forgalomba. December 8-án (vasárnap), 14-én (szombat), 15-én (vasárnap), 22-én (vasárnap) sűrűbben közlekedik a 4-es és a 6-os, a 18-as, a 47-es, a 49-es, az 50-es és a 61-es villamos, valamint a 105-ös, a 162-es és a 250-es autóbusz. Nagyobb kapacitással jár ugyanezen a napokon a 14-es villamos, a 31-es, a 34-es, a 45-ös, a 66-os, a 104-es, a 104A, 106-os, a 123-as, a 124A és a 204-es busz. Az itt fel nem sorolt járatok ezeken a napokon szokásos, hétvégi menetrendjük szerint közlekednek.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Parkolás az áthelyezett munkanapokon
A Budapesti Közlekedési Központ által kezelt közterületi parkolóhelyeken december 7-én és december 21-én, szombaton a megszokott munkanapi rend szerint fizetni kell a várakozásért.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








