Az állandó diákigazolvány 10 jegyű kártyaszámát kell a kedvezményes diákbérletek vásárlásakor megadni, illetve a bérletre ráírni.
A jövőben az osztrák magyar határon járhatóak lesznek azok a régi útvonalak is, amelyek egykor összekötötték a két országot - közölte Kovács Ferenc, Vas megye napokban kinevezett útügyi miniszteri biztosa keddi sajtótájékoztatóján, Szombathelyen.
A határon átnyúló program keretében Vas megye területén tizenhárom út felújítására lesz szükség, az ehhez szükséges összesen több mint 1 milliárd forintot uniós forrásból finanszírozzák. A megyében található többi út nagy része személyautóval jelenleg is jól járható, de az utak, hidak terhelhetősége ezeken az útvonalakon lehetetlenné teszi a nagyobb terhelésű járművek közlekedését.
Kovács Ferenc miniszteri biztos beszélt arról is, hogy Vas megyében összesen hét projekt keretében mintegy 28 milliárd forint ráfordítással fejlesztik a közúthálózatot. A megyét átszelő 86-os főút az ország egyik legforgalmasabb útja, amelyen naponta több mint 10 ezer jármű halad át, ezért a főút fejlesztése elkerülhetetlen - hangsúlyozta. Emlékeztetett, hogy többszöri megtorpanás után újra lendületet vett a Vát Szombathely közötti 9,2 kilométeres szakasz építése. A szakaszt két évvel ezelőtt át kellett volna adni, de az előző vállalkozás, amely megnyerte a kivitelezési munkákat, csődbe ment, ezért új közbeszerzési eljárást kellett meghirdetni. A kétéves késés már nem hozható be, de a munkák jelenlegi állása szerint jövő év júliusától már a kétszer kétsávos, új gyorsforgalmi úton lehet közlekedni.
Az M86-os autóúton folyamatban van a Szeleste Csorna közötti 41 kilométeres szakasz építése is. A régészeti ásatások befejeződtek, rövidesen kihirdetik a nyertes pályázót, aki a kivitelezési munkákat elvégezheti. A beruházás a tervek szerint két ütemben valósul meg, 2015 júliusáig megépül a Szelestétől Hegyfaluig tartó szakasz, a Hegyfalu és Csorna közötti utat pedig 2016 novemberében helyezik ideiglenesen forgalomba.
Az elnök szólt arról is, hogy elkezdődött a 86-os főúton a Szombathely és az országhatár közötti útszakasz korszerűsítése. Decemberben átadják a Körmend és Egyházasrádóc közötti kétszer kétsávos utat, Szombathely és Egyházasrádóc között pedig új nyomvonal épül, amely a tervek szerint 2014-20 közötti EU ciklusban készül el. Az idén elindul a Nádasd, Katafa, Hegyhátsál közös 86-76-os elkerülő építése.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az útügyi miniszteri biztos fontosnak nevezte a tervezett M9 gyorsforgalmi út kiépítését, szavai szerint Bécsen keresztül ezen az úton lehet majd a leggyorsabban eljutni Európa nagyvárosaiba. Az út egyik végpontja a horvát tengerparti kikötőnél lenne, a másik pedig Dánia, Svédország határán. A M9-es gyorsforgalmi út (autópálya) az ország 2040-ig megvalósítandó tervei között szerepel. A koncepció szerint az út nyomvonala Vas megyén is átvezetne; Bük és Csepreg között lépné át a megyehatárt és Vasvár mellett haladna át Zala megyébe.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






