A Boeing-szállítmányok felgyorsulása és az erős kereslet miatt a Ryanair már 215 millió utassal számol jövőre.
A Jordan Aviation légitársaságot korlátozta, a Rollins Air hondurasi céget teljesen kitiltotta az európai légtérből, a TAAG angolai légitársaságot pedig részlegesen mentesítette a korábbi korlátozások hatálya alól az Európai Bizottság, amely hétfőn tette közzé a légi fuvarozók feketelistájának újabb, immár 18. alkalommal frissített változatát.
Az uniós javaslattevő-végrehajtó testület a repülésbiztonság szempontjából figyeli a légitársaságok tevékenységét, és dönt rendszeresen arról, hogy melyek tevékenységét kell korlátozni vagy betiltani az EU-ban, illetve melyek esetében lehet feloldani korábbi tilalmakat.
A most hozott döntések egyike szerint a TAAG két modern, B-777-300-as típusú gépe biztonságosan működtethető Európában. A jordániai cég három, Boeing 767-es típusú gépétől ugyanakkor egyelőre megvonták az európai légtérhasználati jogot. Az EU kész segítséget nyújtani a légitársaságnak a biztonságos üzemeltetési feltételek biztosításához. A hondurasi vállalatot azonban - először Franciaország által felvetett - nagyon súlyos biztonsági hiányosságok miatt teljesen kitiltották Európából.
Vizsgálatot folytatott az unió az albán légitársaság ügyében is, de az albán hatóságok által tett kötelezettségvállalások nyomán eltekintett a korlátozások bevezetésétől. Három orosz légitársaság - a VIM AVIA, a Yakutia és a Tatarstan Airlines - tekintetében csak azért nem hoznak uniós korlátozásokat, mert ügyükben maguk az orosz hatóságok rendeltek el az EU-ba irányuló repülési tilalmat, illetve korlátozásokat.
Emellett korlátozások sújtanak kongói, illetve fülöp-szigeteki légitársaságokat, amelyek elmulasztották megfelelően dokumentálni azt, hogy a nemzetközi biztonsági szabványoknak megfelelően működnek. Található az uniós tilalmi, illetve korlátozó listán suriname-i, kazah, észak-koreai, valamint több fekete-afrikai országbeli légitársaság is.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








