2 °C Budapest

Így nyaraltunk idén nyáron

MTI
2011. augusztus 22. 12:04

A belföldi turizmus visszaeséséről számolt be a Magyar Szállodák- és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) és a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége (MUISZ) az első féléves statisztikai adatok alapján.

Erdei János, a MSZÉSZ elnöke az okok között az idei nyár hideg, esős időjárását és a fizetőképes kereslet csökkenését említette. Mint mondta, a cafetéria rendszerben történt változás sem növelte a forgalmat, mivel a jogszabály változások hatására már az év első felében jelentősen, mintegy 30 százalékkal visszaesett az üdülési csekk vásárlása. Hozzátette: a szállodákban évente 13-14 milliárd forint értékben fizettek üdülési csekkel.

"Abban bíztunk, hogy a Széchenyi Pihenő Kártya felfutásáig még megmarad az üdülési csekk adókedvezménye" - mondta Erdei János hozzátéve, hogy szerintük legalább 2012 decemberéig fenn kellene tartani az adókedvezményt.

A szállodaszövetség becslése szerint azzal, hogy októbertől adókötelessé válik az üdülési csekk, további jelentős visszaesésre lehet számítani belföldön, elsősorban a vidéki szállodákban. Az Országgyűlés június végén fogadta el a költségvetési bizottság módosító javaslatát, amely szerint a kedvezményesen adózó béren kívüli juttatások közül kiveszi az üdülési csekket.

A kormány 2011. március 30-i ülésén fogadta el a Széchenyi Pihenő Kártya kibocsátásáról és felhasználásáról szóló rendeletet, az új elem július elsejével kerül be a cafeteria rendszerbe. Jövő év végéig a SZÉP-kártya és az üdülési csekk párhuzamosan lesz jelen a piacon, a tervek szerint 2013-tól csak a kártya lesz forgalomban.

Az utazási irodák is a belföldi utazások csökkenéséről számoltak be. Szerintük is ennek az egyik oka az lehet, hogy az üdülési csekk már kifutóban van, a Széchenyi Pihenőkártya bevezetése pedig még nem teljes körű.

A Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége (MUISZ) azt közölte, hogy az idén jóval kevesebb last minute utat hirdettek meg az utazási irodák, mint tavaly. Az elő- és utószezon évek óta gyengülő tendenciát mutat, rövidül az utaztatási időszak. Az alacsonyabb jövedelmű utasok száma csökken leginkább, ez a válság egyik hatása - vélekedett a szakmai szervezet.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az irodák beszámolója szerint Olaszország és különösen Horvátország iránt erősödött az érdeklődés az idén, a repülős utaknál Görögország és Spanyolország értékesítése alakult jól, a legsikeresebb azonban Törökország volt, bár sokszor kevés volt a szálláskapacitás, így nehéz volt növekedést elérni.

Az irodák az idén valamivel kevesebb utat értékesítettek, mivel a válság hatásaira készülve eleve jóval kevesebb kapacitást kötöttek le, így az idei szezont nem jellemezte az állandó akciózás és last minute utak kínálata. Növekedett azoknak az utasoknak is a száma, akik inkább a "first minute" foglalás adta kedvezménnyel éltek.

Az utazási motivációkat nézve az idén változás tapasztalható: annak ellenére, hogy a magyarok számára a vakáció legfontosabb formáját változatlanul a tengerparti nyaralás jelenti, egyre növekszik azoknak a száma, akik városlátogató utakon, illetve kulturális körutazásokon vesznek részt.

 

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 25. csütörtök
Karácsony, Eugénia
52. hét
December 25.
Karácsony 1. napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?