21 °C Budapest

Megjöttek a számok: idén ennyien haltak meg közúti balesetben

2011. március 14. 10:02

Ismertette a rendőrség honlapján azokat a statisztikai adatokat, melyek Magyarország közúti közlekedésbiztonsági helyzetének alakulását mutatják be az év első két havában.

A rendőrség által gyűjtött előzetes - azaz a balesetet követő 24 órás helyzetnek megfelelő - adatok alapján 2011. január 01. és február 28. között összesen 1 918 személysérüléses közúti baleset történt, 5,15 %-kal több, mint 2010. azonos időszakában (akkor 1 824 balesetet regisztráltak).

Kedvező tendencia mutatható ki a halálos kimenetelű balesetek terén, ahol a csökkenés mértéke 19,8 % (91-ről 73-ra). A súlyos sérüléses, valamint a könnyű sérüléssel járó közúti balesetek számában ugyanakkor 1,9 %-os, illetve 8,5 %-os mértékű növekedés tapasztalható.

A közúti közlekedésbiztonság terén egyértelműen a balesetben meghalt személyek számának alakulása számít a legfontosabb tényezőnek, a közösségi és a nemzeti közlekedéspolitikai koncepciókban kivétel nélkül ez az első helyen kiemelt értékelési mutató. Kedvező hír, hogy az első két hónap alatt a közúti balesetben meghalt személyek száma a tavalyi 106 főről 79 főre csökkent. Az így mérhető jelentős, 25,47 %-os mértékű csökkenés azt jelenti, hogy az első hónapban 27 emberi életet sikerült megmenteni 2010. azonos időszakához képest.

Az ittasan okozott személyi sérüléssel járó közúti balesetek száma gyakorlatilag nem változott, hiszen a tavalyi 201-el szemben idén február végéig 202 ittas baleset történt. Ugyanakkor az ittasan okozott baleseteknek az összes személysérüléses közúti baleseten belüli aránya kedvezően változott, 11,02 %-ról 10,53 %-ra csökkent.

A közúti balesetek legfőbb okai gyakorlatilag változatlanok. A személyi sérüléssel járó balesetek 37 %-ának a hátterében a gyorshajtás áll (705 baleset), az elsőbbségi jog megsértése miatt 405 baleset (részaránya 21 %), a kanyarodási szabályok megszegése miatt pedig 237 baleset (részaránya 13 %) történt.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A közúti balesetek túlnyomó részét, 72 %.-át a személygépkocsi vezetők okozták, bár megjegyzendő, hogy a közúti forgalmon belüli aránya ennek a közlekedői csoportnak a legmagasabb. A tehergépkocsi vezetők a balesetek 9 %-ának, az autóbusz vezetők pedig az összes baleset 1 %-ának az okozásáért felelősek. A kerékpárosoknak a balesetet okozók körében betöltött aránya a hideg téli hónapokban is elérte a 6 %-ot (109 balesetet okoztak kerékpárral). Ez azért is érdekes, mert a "motoros" kétkerekűek vezetői (a segédmotor kerékpárosok és a motorkerékpárosok) összesen ennek kevesebb, mint felét, 51 balesetet okoztak.

 

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm