22 °C Budapest

Megjöttek a számok: tavaly ennyien haltak meg közúti balesetben

2011. február 22. 14:02

Tavaly 9 százalékkal kevesebb személysérüléses közúti közlekedési baleset történt közútjainkon, mint az előző évben. A balesetek száma 2006 óta folyamatosan csökkenő trendet mutat.  Tavaly a balesetek kimenetele is kedvezően alakult: a halálos balesetek száma 14%-kal, a súlyos sérüléssel járóké 11%-kal csökkent. Az autópályákon azonban 6%-kal több baleset történt. Közúti balesetben 739 személy vesztette életét, 83 fővel kevesebb, mint egy évvel korábban. Az ittasan okozott balesetek száma is szintén csökkent, összesen 17 százalékkal - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb gyorsjelentéséből.

2010-ben több mint 16 300 személysérüléses közúti közlekedési baleset történt, 69%-a lakott területen belül. A lakott területen kívül okozott balesetek száma nagyobb mértékben, 11%-kal, míg a lakott területen belül történteké kisebb mértékben - 8%-kal - csökkent 2009 azonos időszakához képest. Az előző év azonos hónapjaihoz viszonyítva a halálos balesetek száma májusig csökkenő, majd növekvő tendenciát mutat. Szeptember hónapban 64%-kal magasabb volt ugyan a halálos kimenetelű balesetek száma az elmúlt év szeptemberének adatához képest, viszont 2009 szeptemberében 40%-kal kevesebb baleset történt, mint az azt megelőző évben. A közbiztonság növelése érdekében 2009 szeptemberétől több rendőr szolgált a közterületeken. Ötéves idősorban vizsgálva az adatot, átlagosan 84 baleset történt szeptemberben, szemben a 2010. szeptemberi 77 balesettel.

2010. év során több mint 21 600-an szenvedtek közúti balesetet. 649 balesetben összesen 739 személy - közöttük 20 gyermek - vesztette életét. A súlyosan megsérült személyek száma több mint 5 600 - ebből 5% gyermek -, a könnyen megsérülteké meghaladta a 15 200 főt. A balesetek során meghalt személyek 53%-a vétlen áldozat volt. A meghalt személygépkocsi-vezetők 47%-a, az áldozatul esett elöl ülő utasok 36%-a, a hátul ülő utasok 65%-a nem használta a biztonsági övet.

 

A személysérüléses közúti közlekedési balesetek száma és megoszlása (Forrás: KSH)


A balesetek 62%-át személygépkocsik, 11%-át kerékpárosok, 10%-át tehergépkocsik 5%-át segédmotoros kerékpárosok okozták, a többi jármű részesedése alig érte el a 4%-ot. A gyalogosok és utasok összesen 8%-os arányban voltak okozói a baleseteknek. A 2010. januártól hatályos KRESZ-módosítás a kerékpárosok közlekedését több ponton is megkönnyíti. Az intézkedések hatására 2010. évben a kerékpárosok által okozott balesetek száma az előző évivel azonos szinten maradt, miközben többen választották ezt a közlekedési formát. Az autóbuszok 6%-kal több balesetet okoztak, mint 2009-ben.

A balesetek 92%-a a járművezetők hibájából történt. A kategórián belül a legnagyobb arányt (27%) a sebesség nem megfelelő megválasztása képviseli, de az esetek száma 10%-kal alacsonyabb, mint egy éve. 26%-kal nőtt az utasok és 18%-kal a járművek műszaki hibája miatt bekövetkezett balesetek száma. A balesettípusok közül a vasúti jármű és közúti jármű ütközése nőtt 3%-kal, és 5%-kal többször ütköztek a járművek álló parkoló járműnek, mint 2009-ben.

Az autópályák bővülésével 2010-ben 6%-kal több balesetben 11%-kal több személy sérült meg, mint egy évvel korábban. Az M6-os autópályán történt balesetek számának növekedésében szerepet játszott, hogy 2010-ben 140 km-rel hosszabb szakaszon közlekedhettek a gépjárművek, mint egy évvel korábban Az autópálya hosszához mért fajlagos mutatók szerint az M1-es autópályán történt a legtöbb baleset, a 100 km-re jutó 62 balesettel.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 42 034 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,96%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 42 083 forintos törlesztőt (THM 10,01%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A balesetek 12%-ában játszott szerepet az alkohol. 2010-ben az ittasan okozott balesetek száma az előző időszakhoz viszonyítva 17%-kal csökkent, a legnagyobb mértékben - közel harmadával - a motorkerékpárosok körében. A kerékpárosoknál viszont a növekedés 3%-os. Az ittasan okozott balesetek oka a kerékpárosok (26%) és a segédmotoroskerékpár-vezetők által okozott balesetek (27%) között a legmagasabb.

Régiós bontásban vizsgálva az előző év adataihoz viszonyítva 2010-ben a balesetek száma mindenütt csökkent, kivéve Dél-Alföldet, ahol az előző évivel azonos szinten maradt. A legkedvezőbb változás Dél-Dunántúlon tapasztalható, ahol 19%-kal kevesebb baleset történt. A területen bejegyzett 10 ezer gépjárműre jutó balesetek száma is itt volt a legalacsonyabb: 39,2 szemben a 43,3-as országos átlaggal. A kerékpárosok által okozott balesetek négy régióban emelkedtek, legnagyobb mértékben Nyugat-Dunántúlon, egyötödével. A gyalogosok a dél-alföldi régión belül Csongrád megyében voltak a legkörültekintőbbek, ahol három éve nem történt baleset gyalogos hibájából. Az ittasan okozott balesetek száma minden régióban csökkent, Dél-Dunántúlon a legnagyobb mértékben (36%-kal).

 

NEKED AJÁNLJUK
Atyaég! Ilyen luxusnövényeket vesznek otthonaikba most a dúsgazdag magyarok

A pandémia alatt megugrott a szobanövények, és kertészeti eszközök iránti kereslet, 2020-ban a szobanövények tekintetében 8%-os emelkedést észleltek a piaci szereplők.

Sok szülő így rontja el a gyerek fejlesztését: nem lehet elég korán kezdeni

Szinte semmi sem fejleszti olyan gyorsan és hatékonyan a legkisebbek agyát, mint a társasjáték.

Ennyibe kerül manapság egy luxus mobilház: ez lehet a lakásválság megoldása? + videó

Drágulnak az ingatlanok, emelkednek a hitelkamatok: ez pedig szinte egyenes út a lakhatási válsághoz. Nálunk is működhet az, ahogy az USA-ban megoldották?

Ilyen még nemigen volt itthon: itt a bejelentés, elindult a magyar Kickstarter

A Kickstarternek és az Indiegogonak hála a közösségi finanszírozási forma évek óta világszerte népszerű és most megérkezett Magyarországra is, a Brancs formájában

NAPTÁR
Tovább
2022. május 24. kedd
Eszter, Eliza
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Külföldi piacra lépés 2022
Ingyenes online konferencia hazai kkv-nak!
EZT OLVASTAD MÁR?