Így koppintanak a kínai autógyárak + megdöbbentő törésteszt-videó

2010. október 27. 04:32

Eláraszthatják Európát és így hazánkat is a kínai autók. Az ország autógyártása hamarosan az egy évben gyártott és értékesített autók számát tekintve piacvezető lehet a világban.  A kínai kocsik már megjelentek szinte valamennyi kontinensen, így Magyarországon is.  A távol keletiek a nyugati gyárakkal, például a Volkswagen, a Ford és a General Motors konszernekkel folytatott együttműködéseik során hatalmas szaktudásra tettek szert és elsajátították a modern autógyártás technikáját.

Európában egészen az utóbbi évekig főként a gyenge töréstesztek és hibás technikai kivitelezések miatt nem tudta megvetni lábát a kínai autóipar. Azóta sokat változott a világ. A kínai autógyártók az ágazati szövetségek és cégfelvásárlások során megtanultak jó autókat gyártani. Mostanság versenyképes, biztonságosabb és olcsóbb modellekkel próbálnak meg teret nyerni az öreg kontinensen.

Nyugati cégekkel szövetkeznek

 A Fiat számára már eddig is százezer számra készítette a motorokat a Chery, Kína egyik legnagyobb autóipari vállalata. Emellett a kínai óriás, a DaimlerChrysler-csoporttal is megállapodást kötött személygépkocsik közös gyártásáról. Kisebb városi autókat állítanak elő Dodge márkanéven.

Egy másik távol keleti cég, a Geely pedig nem olyan régen vásárolta meg 1,8 milliárd dollárért (357 milliárd forintért) a svéd Volvot. Az amerikai Ford anyavállalat ugyanis már régen el szerette volna adni veszteséges skandináv részlegét.

Szintén kínai cég, a Nanjing Automobile vette át a brit Rover irányítását. Ezután nagy létszámleépítés történt, mivel olcsóbb Kínában legyártatni az alkatrészeket és elszállítani Angliába, mint finanszírozni a drága Longbridge-i gyártást.

Nagy remények előtt álló kínai autók

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A fejlődés ellenére az európai fogyasztók számára ma még alig ismertek a kínai járművek. Egyik nálunk is kapható márka a Shuanghuang CEO (8-9 millió forint), ami nem más, mint a BMW X5 (15-16 millió forint) másolata.

A Chery új A6-os sorozata komolyan veszélyes lehet az európai, a japán és a koreai konkurenciára nézve.

A majdnem Bentley-jelvényes, Riich X1 terepjáró a BMW-nek ugyan még nem ellenfél, de mutatja a kínaiak elszántságát, akik láthatóan próbálnak elfogadható autókat építeni. A kínaiak a Bentley embléma szárnyacskáiból csak a B betűt cserélték benne R-re.

Nagy divat a logo másolása

A kínaiak egy kitűnő másoló kultúra, bármit át tudnak venni és a saját képükre alakítják. Íme néhány példa a nyugati autómárkák lógóátvételére.

BMW (német), BYD (kínai)
Bentley (német), Rich (kínai)
Reva (német), Rely (kínai)
Mazda (japán), Haima (kínai)
Toyota (japán), Jincheng (kínai)
Infiniti (japán), Suzhou (kínai)
Mercedes (német), BAW (kínai)
Subaru (japán), Jiangnan (kínai)

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm