Mind a jobb, mind a bal oldali kormányzatok tervezték már, hogy az autópályákat az országhatárokig megépítik. Azonban a beruházások csak nagyon döcögősen haladnak és évtizedekbe telhet a célok elérése.
A jelenlegi helyzetet nézve az M5-ösön Szerbiáig, az M1-esen Ausztriáig már el tudunk jutni autóval. Az M7-esről pedig elérhető Horvátország és Szlovénia is.
A tervek szerint az M5-ös egyesülne majd az M43-as autópályával, így Románia is megközelíthető lenne. Még az idén átadhatják Kassa és a magyar határ közötti 14 km-es szakaszt, azonban Miskolc és a határ között nem lesz gyorsforgalmi út. A borsodi megyeszékhelyig futó M30-ast és az északi szomszéd R4-es pályát 2013-ig nem kívánják egyesíteni.
A Budapest-Vác összekötő út uniós forrásokkal kiegészülve befejeződhet 2013-ig. Innen a szlovákokig pedig már folynak az előkészületek és nyomvonalak kijelölése. Az Ukrajnába való eljutás ezzel szemben még hosszabb ideig fog tartani. Pár éven belül elérheti Vásárosnaményt a sztráda, de innen az ukránokig tartó útdarabot csak 2014-2020 között lehet valamikor kivitelezni.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A Romániába vezető szakaszok elérése szomszédunkon is múlik. Jelenleg két erdélyi autópályát is építenek a románok. Az északi látszik gyorsabban elkészülni, ezért a Debrecenig érő M35-öst össze lehetne kötni vele öt éven belül. Továbbá a dél-erdélyi, Temesvárt és Aradot érintő pálya is épül már, amihez a magyar fél elkezdte a Makó és a határ közti rész munkálatait.

-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







