A Boeing-szállítmányok felgyorsulása és az erős kereslet miatt a Ryanair már 215 millió utassal számol jövőre.
Takarékossági meggondolásokból megszüntetné a másodpilóta alkalmazását a rövid távú repülőutakon az egyik legnagyobb európai fapados légitársaság, a Ryanair vezérigazgatója, aki szerint a mai technológiai színvonal lehetővé teszi, hogy a gépeket egyetlen pilóta vezesse.
Michael O'Leary a Financial Times szerdai idézete szerint kijelentette: levélben kéri a repülésügyi hatóságok engedélyét ahhoz, hogy a cég járatain csak egy pilóta teljesítsen szolgálatot. A másodpilóta ugyanis felesleges a korszerű repülőgépeken, mivel "ma már úgyis a számítógép végzi a legtöbb repülési feladatot".
Az oktató kapitány is Boeing 737-esen, teljesen kizártnak nevezte, hogy ezt bármelyik légügyi hatóság engedélyezné. Kereskedelmi forgalomban utasszállító repülőgép biztonsági szempontok miatt nem repülhet egy pilótával, noha technikailag képes lenne rá. Szigorú biztonsági előírás, hogy két pilóta legyen a gépeken, így ha az egyik "kiesik" a forgalomból, például elájul, a másik pilóta is képes legyen a repülőgépet biztonságosan letenni. A robotpilóta nem elegendő.
O'Leary szerint ezzel "egy vagyont lehetne megtakarítani az egész légi iparágnak". A Ryanair vezérigazgatója hozzátette: a vonatokat is vezetheti egyetlen mozdonyvezető, pedig ez is balesethez vezethet például egy szívroham esetén.
O'Leary szerint ugyanakkor a cég történetének elmúlt 25 évében, több mint 10 millió repülés során egyetlen pilóta szenvedett szívinfarktust, és "ő is le tudta tenni a gépet".
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A vezérigazgató a londoni gazdasági napilap idézete szerint elismerte, hogy a hosszabb távú járatokon szükség van két pilótára. Kijelentette azonban, hogy a Ryanair rövidebb útvonalain szükség esetén a légi utaskísérők is el tudják látni a másodpilóta szerepét. Hozzátette: a másodpilóta feladata egyébként is csak annak biztosítása, hogy a kapitány "nehogy elaludjon és rádőljön a számítógép valamelyik vezérlő berendezésére".
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








