Lakhely szerint felelünk a tilos parkolásért!

Pénzcentrum
2009. február 20. 09:00

A Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) leterheltsége miatt módosítaná a közúti közlekedésről és a polgári perrendtartásról szóló törvényt Csiha Judit MSZP-s képviselő, az alkotmányügyi bizottság elnöke úgy, hogy visszahozná azt a régi szabályt, miszerint a parkolási bírságok vitáját az autós lakóhelye szerinti bíróságon kell lefolytatni.

A módosítani javasolt két törvény jelenleg lehetővé teszi, hogy a parkolási társulások saját székhelyük bíróságán indítsák el az elmaradt parkolási díjak behajtását. Ennek következtében a fővárosi parkolási társulások behajtási ügyei a Pesti Központi Kerületi Bíróságon landolnak, ahol ezek az ügyek már jelenleg is működési gondokat okoznak, így az elbírálás indokolatlanul elhúzódik. A korábbi gyakorlat az volt, hogy a parkolási társulások a nem fizetők lakhelyén pereltek, ám a Legfelsőbb Bíróság 2005-ben hozott jogegységi határozata lehetővé tette, hogy a fizetési meghagyásaikat a parkolás helyén is benyújthassák. A jogegységi döntés alapja akkor az volt, hogy a különböző városi bíróságok eltérően értelmezték a jogszabályokat, így a pótdíjak behajtását is.

A korábbi döntés nyomán kizárólag parkolási ügyekben fordulhat elő, hogy első fokon nem az alperes lakóhelye szerint illetékes bíróság tárgyalja az ügyeket. Pedig a PKKB tapasztalatai szerint túlnyomórészt nem fővárosi lakosok parkolnak a főváros útjain. A bírósági felmérések szerint a parkolási ügyek alig 30-40 százaléka marad majd a PKKB-n, míg a felszólítások 60-70 százaléka a vidéki bíróságokon - elsősorban a Pest megyei agglomeráció városi bíróságain és a kerületi bíróságokon - landolna.

A mostani javaslattal, az ügyek áthelyezésével a parkolási társaságok sem járnak egyértelműen rosszul, ugyanis így felgyorsulhat az ügyek elbírálása. Ezzel szemben bizonyosan drágítja az ügymenetet, hogy a jogi képviseletet a fővárostól távolabb eső bíróságokon is biztosítaniuk kell. (A főváros új parkolási stratégiájáról lapunk 8. oldalán olvashat.)

NAPTÁR
Tovább
2026. április 11. szombat
Leó, Szaniszló
15. hét
Április 11.
Debrecen napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. április 10. 20:29