
Itt a bejelentés, ikonikus balatoni hely zár be: nincs sok idő meglátogatni, ekkor húzzák le a rolót
Január elején várhatóan két hónapra bezárják a Balaton egyik legnépszerűbb turistalátványosságát, a balatonboglári gömbkilátót.
Az alábbi lista tartalmazza a világ 10 legdrágább városát, ahol az autósoknak a legmélyebben a zsebükbe kell nyúlni, ha parkolni szeretnének az autójukkal. A brit főváros két városrésze is élen jár ebben a kategóriában, olyan világvárosokat hagynak maguk mögött, mint New York, vagy Tokió.
1. London City
London legdrágább parkolója a Harrods áruháztól karnyújtásnyira található többszintes parkolóházban található. Egy hat órás parkolást biztosító jegy 43,2 fontba (13,3 ezer forintba) kerül. A kerületben vannak olyan kiemelt szakaszok, ahol egy óráért nyolc (2500 forint), két óráért pedig 12 fontot (3700 forintot) kell fizetni.
2. London, West End
Ha valaki elég szerencsés és talál egy helyet a Sohoban vagy az Oxford Street-en, akkor óránként legalább 6 fonttal (1800 forinttal) számolhat, de van olyan terület, ahol legalább 25 fontot (7700 forintot) ki kell fizetni ahhoz, hogy megállhassunk.
3. Sydney
A Bondi Beach-en található korábbi lakókocsi parkoló mára a kontinens legdrágább tengerparti parkolójává fejlődött, néhány óra megállás 30 ausztrál dollárba (3900 forintba) kerül. Sydney-ben található a világ egyik legértékesebb parkolója, az Operaház melletti 1176 férőhelyes terület értékét 120 millió ausztrál dollárra (15,6 milliárd forintra) teszik.
4. Hong Kong
A város központjában 23,65 millió dollárért (4,9 milliárd forintért) talált gazdára egy újépítésű luxuslakás még 2007-ben. A vételár tartalmazta az alagsori gépkocsi-beálló ellenértékét is, ami 153 ezer dollár (31,8 millió forint) volt.
5. Brisbane
Annak ellenére, hogy a városvezetés próbálja népszerűbbé tenni a tömegközlekedést, az ausztrál nagyvárosban még mindig sokan az autózást választják. Brisbane lakossága folyamatosan gyarapszik, az autók száma ezzel arányosan nő, ami egyre nehezebbé teszi a parkolást a városban.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 12 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 8,02 százalékos THM-el, és havi 98 070 forintos törlesztővel fel lehet venni az Erste Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Raiffeisen Banknál 8,09% a THM; az UniCredit Banknál 8,11%; a MagNet Banknál 8,27%, a K&H Banknál 8,28%; míg az OTP Banknál 8,29%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
6. New York
Az emberek világszerte ragaszkodnak az autóikhoz, különösen igaz ez a tengerentúlon. Igazán drága lehet ez a hűség Manhattan- ben, ahol 255 ezer dollárt is elkérnek egy beállóért. A városban növekszik azok száma, akik befektetési céllal vásárolnak parkolóhelyeket és ezek bérbeadásával foglalkoznak, a beállók négyzetméterre már a lakásokéval vetekszik.
7. Tokió
Japánban autóvásárlás előtt kötelező igazolni, hogy a vásárló rendelkezik saját beállóval. Kivételt képeznek a 3,4 méternél rövidebb és a 660 köbcentiméter alatti motorral ellátott járművek.
8. Perth
Nyugat-Ausztrália legnagyobb városában ingyenessé tették a tömegközlekedést, miután felmérések szerint az utazások 80 %-a saját autóval történik.
9. Stockholm
Londoni mintára a környezetbarát svéd fővárosban is bevezették a dugódíjat. Aki keresztülmegy a város központján, annak fizetni kell. Emellett a svédek magas színvonalú tömegközlekedéssel ösztönzik a lakosokat arra, hogy hagyják otthon az autóikat.
10. Dublin
Miután az irodabérleti díjak talán egész Európában itt a legdrágábbak, nem meglepő, hogy a parkolóhelyekért is egy kisebb vagyont kell fizetni az ír fővárosban. Az új fejlesztéseket a belvárosban kötelezően garázzsal együtt építik, ami jelentősen megdrágítja az ingatlanvásárlást is.
Január elején várhatóan két hónapra bezárják a Balaton egyik legnépszerűbb turistalátványosságát, a balatonboglári gömbkilátót.
A zárkózott kamaszok ventilációjában segíthet egy, a mentális jóllétet támogató új hazai mobilapp, a Healmindset, amelyben a felhasználók chaten, anonim módon kaphatna támogatást.
Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.
Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.
Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.
A rendezvénypiac aktuális helyzetéről Vígh-Guttmann Barbarát, az Adventor Hotel Kft. értékesítési vezetőjét kérdeztük.
Elindult az értékesítés a Waterside Residence-nél: a nagyobb alapterület a népszerűbb.
A vevőknek igazolniuk kell az életkorukat is: mutatjuk a részleteket.
Szívhez szóló videóval is köszönti a vásárlókat az üzletlánc