Balesetek láttán hajlamosak az emberek még akkor is a gyorshajtásnak tulajdonítani a kiváltó okokat, amikor ténylegesen másra vezethető vissza az eset. Az amerikai közlekedésbiztonsági intézet több mint ötezer balesetet vizsgált át a legapróbb részletekig és meglepő következtetésre jutott.

Tömegszerencsétlenség
A baleseteket leggyakrabban kiváltó okok listájának élén a figyelmetlenség végzett 41 %-kal, továbbá minden tizedik ütközést a megfelelő vezetői képességek hiánya okozza.
Egyértelműen a gyorshajtásra csak az esetek 5 %-a vezethető vissza, de a legsúlyosabb sérüléseket ekkor szenvedik el a járművekben utazók.
A közlekedésbiztonsági intézet három évre visszamenőleg szúrópróba szerűen választott ki baleseteket. Az elemzést követően sokakat meglepett a végeredmény és az abból levont következtetések. A balesetek eseményeit egy filmszalaghoz hasonlóan egészen a kiváltó okként azonosítható kritikus pontig pörgették vissza, ahonnan már elkerülhetetlenné vált az ütközés.

Haja szála sem görbülhet
Tízből négy esetben valamilyen külső körülmény, vagy kósza gondolat elterelte a vezetők figyelmét és annak ellenére balesetet okoztak, hogy a megengedett sebességhatárokon belül közlekedtek.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az utakon furikázó csiszolatlan gyémántok a balesetek 10 %-át okozták, az oktatóik utólag nem biztos, hogy átengednék őket a vizsgán.
A külső körülmények tekintetében továbbra is az útkereszteződések a legveszélyesebbek, de sok baleset történik az előzések és a sávváltások során is. A balesetek harmadánál nem a kiváltó okok között szerepel, de nagy valószínűséggel hozzájárult a balesetekhez az autók rossz műszaki állapota, valamint az úthibák is.
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






