Nem meglepő, hogy az ünnepek közeledtével a súlyos közlekedési balesetek számának megugrására lehet számítani, a hatóságok ezért igyekeznek ilyenkor fokozottan felhívni a leginkább veszélyeztetett korosztály figyelmét a biztonságos vezetés fontosságára. Az edukáció persze országonként más-más módszerekkel zajlik, a walesiek például egyszerűen lesokkolják a fiatal sofőröket, mert meglátásuk szerint ez sokkal többet ér, mint bármiféle oktató jellegű elbeszélgetés.
A baleseti statisztikák azt mutatják, hogy a walesi halálos közlekedési balesetek áldozatainak túlnyomó többsége a 17-25 éves korosztályból kerül ki, a sokkoló kampánnyal ezért többek között a katonákat célozták meg, akik többsége a megadott életkori kategóriába esik.
Elrettentés gyanánt azok a tűzoltók tartanak beszámolót a fiataloknak, akik a komolyabb balesetek helyszínére érkezve legtöbbször az áldozatok autóból való kivágását végzik. A tapasztalatok nyomatékosabb alátámasztása érdekében vizuális eszközöket is alkalmaznak (a keményebb fotók mellett ütközéseket is szoktak szimulálni vérző tesztbábúkkal).
A tényeknél és számadatoknál a látvány sokkal meggyőzőbb a szakemberek szerint, akik összességében annyit szeretnének elérni, hogy a fiatal korosztály ne engedjen a baráti nyomásnak, és ne hajtson gyorsan, ne igyon alkoholt vezetés előtt és használja a biztonsági övet. Az ünnepek közeledtével a kampány intenzitása nőtt, hiszen ilyenkor kell a lehető legtöbb embert elérni, amíg nem késő.
Wizz Air utasok, figyelem! Új szabály van a powerbankekre: így lehet mostantól felvinni a fedélzetre
Fontos szabályokra hívta fel az utasok figyelmét a Wizz Air a lítiumakkumulátorral működő elektronikai eszközök szállításával kapcsolatban.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







