Reggel óta akadozik a Revolut: a devizaváltás, az utalások és a zsebek kezelése is hibára futhat.
Fajsúlyos bejelentést tett az Apple-vezér: változás jön az iPad, Mac és Apple Watch termékeknél a vámháború miatt
A várakozásoknál jobb második negyedéves eredményről számolt be az Apple a megemelkedett iPhone-eladásoknak köszönhetően. Jelezte ugyanakkor, hogy a vámintézkedések következtében növekvő költségek miatt átalakítja beszállítói hálózatát.
Az iPhone-eladások értékesítési árbevétele az egy évvel korábbi körülbelül 46 milliárd dollárról 46,8 milliárd dollárra emelkedett, egymilliárd dollárral haladva meg ez elemzői várakozásokat.
A teljes értékesítési bevétel 5 százalékkal, 95,4 milliárd dollárra nőtt, szintén meghaladva a várakozásokat. A nettó nyereség az egy évvel korábbi 23,6 milliárd dollárról 24,8 milliárd dollárra emelkedett az Apple második pénzügyi negyedévében.
Az Apple értékesítési árbevétele Kínában - Hongkongot és Tajvant is beleértve - körülbelül 2 százalékkal 16 milliárd dollárra csökkent, lényegesen kisebb mértékben a 2024 utolsó negyedévi 11 százalékos visszaesésnél. Tim Cook vezérigazgató az amerikai CNBC televíziónak nyilatkozva elmondta, hogy a vállalat nem tapasztalt arra utaló jeleket, hogy az amerikai vásárlók Donald Trump vámintézkedéseivel kapcsolatos esetleges áremelésekre számítva rohanták volna meg az üzleteket.
Az Apple ugyanakkor a vámemelések miatt 900 millió dollár többletköltségekkel számol a folyó negyedévre. Tim Cook nem kívánt előrejelzést tenni a következő negyedévekre vonatkozóan. Bejelentette viszont, hogy a vámintézkedések miatt az Apple átalakítja beszállítási csatornáit. Ennek költségeit csak a folyó negyedévben több száz millió dollárra tette.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az Apple számára az iPhone mobiltelefonok többségét Kínában gyártják. A kínai importra kivetett összesen 145 százalékos amerikai vámokat elektronikai termékekre, például okostelefonokra és laptopokra ideiglenesen felfüggesztették.
Médiaértesülések szerint az Apple Indiában tervezi növelni az iPhone gyártását. A CNBC televíziónak adott interjúban Tim Cook elmondta, hogy az Egyesült Államokba behozott iPhone-ok eddig mintegy 50 százaléka származott Indiából. Az elkövetkező negyedévben iPad, Mac és Apple Watch termékekkel kizárólag Vietnamból fogja ellátni az amerikai piacot az Apple - közölte.
Döbbenetes dolog derült ki a magyarok bankolási szokásairól: tömegek pénze van közvetlen veszélyben?
A mindennapi pénzügyek és a vásárlások jelentős része ma már az online térben zajlik, a felhasználóknak mindössze a negyede érzi magát felkészültnek egy esetleges incidensre.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







