8 °C Budapest
Bekeményítenek ezen a munkahelyen: fizetésmegvonás, kirúgás vár az oltatlanokra

Bekeményítenek ezen a munkahelyen: fizetésmegvonás, kirúgás vár az oltatlanokra

2021. december 15. 09:29

Szigorúan veszi az oltásra vonatkozó irányelveit a Google: aki nem veszi fel a koronavírus elleni vakcinát, az első körben nem kap fizetést, végül pedig elveszíti a munkáját, ha nem gondolja meg magát. Korábban az USA legnagyobb szupermarketlánca is elvette a be nem oltott dolgozók kedvezményeit.

Aki nem tartja be a cég oltásra vonatkozó irányelveket, először nem fog fizetést kapni, végül kirúgják, ha nem gondolja meg magát - közölte a Google az alkalmazottakkal. A CNBC egy belső dokumentum alapján írta meg, hogy a dolgozóknak december 3-ig kellett igazolniuk, hogy felvették az oltást, vagy elfogadható indokkal mentességet kérni, a cég pedig kapcsolatba lép azokkal, akik ezt nem tették meg.

Akik nem oltatták be magukat korornavírus ellen, pedig ennek nincs akadálya, azokat január 18-tól 30 nap fizetett szabadságra küldik, ha ezt követően sem gondolják meg magukat, akkor 6 hónapos fizetetlen szabadságra rakják őket, végül pedig elveszítik az állásukat.

A Telex felidézte, hogy az Egyesült Államok legnagyobb szupermarketlánca, a Kroger lépett fel az oltatlanokkal szemben. Mint a héten bejelentették, az oltatlan alkalmazottak nem kapnak fizetést a betegségük, karanténjuk idejére. Immár a saját szabadságukból kell ezt megoldania a dolgozóknak, ha peig nincs már szabadságuk, akkor erre az időre nem kapnak fizetést. Plusz az oltatlanoktól 50 dollár (kb. 16 ezer forint) "kockázati felár" kerül levonásra a fizetésből.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem