Kihúzták a Hatoslottó 42. játékhetének csütörtöki nyerőszámait, a tét pedig 1,14 milliárd forint volt. Lássuk, sikerült-e valakinek a telitalálat!
Mindössze tízperces lesz a holnapi, augusztus 20-i budapesti tűzijáték, amelyet a Tisza-kormány döntése értelmében idén környezet- és állatbarát fény- és hangjátékok egészítenek ki. A radikális rövidítést a fenntarthatóság, az állatvédelem és a Duna alacsony vízállása indokolja, a pirotechnika teljes elhagyására azonban az előző kormány által megkötött szerződések miatt idén még nem volt lehetőség .
Gajdos László, az élő környezetért felelős miniszter tájékoztatása szerint a változtatásokat a korábbi évek folyamatos lakossági kritikái is sürgették.
A hagyományos tűzijáték erős hang- és fényhatásai ugyanis bizonyítottan megzavarják a madarakat és a denevéreket, emellett komoly stresszt okoznak a háziállatoknak. Ezt, valamint a folyó alacsony vízállását és az energiabiztonsági szempontokat figyelembe véve a megszokott durrogtatás helyett idén a csendesebb, alternatív látványelemeké lesz a főszerep.
Bár a jelenlegi kabinet célja egy fenntarthatóbb ünnep megteremtése, az előző kormányzati ciklusban kifizetett előlegek és vállalt kötelezettségek miatt a tűzijátékot idén még nem tudták teljesen törölni a programból. A lerövidített pirotechnikai show-t egy komplex, modern audiovizuális műsor ellensúlyozza, amelynek keretében látványos fényfestést vetítenek majd az Országházra, a Lánchídra és a pesti rakpart több épületére is.
A négynaposra nyúló fővárosi rendezvénysorozat tizenegy helyszínen több mint száz programot kínál. A miniszter kiemelte, hogy céljuk szerint az államalapítás ünnepe a tradíciók tiszteletben tartása mellett kortárs formát kapjon, ami a fiatalabb generációk számára is érthetőbbé és átélhetőbbé teszi a megemlékezést. Az idei eseménysorozattal azt kívánják bizonyítani, hogy a nemzeti ünnep méltó módon, mégis a környezet és az állatok védelmét szem előtt tartva is megrendezhető.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







