Egy esetleges üzemanyag védett ár bevezetése Magyarországon rövid távon bekövetkező és súlyos ellátásbiztonsági helyzetet eredményezne.
Most benézhetsz a Hogyan tudnék élni nélküled? film kulisszái mögé: sosem látott felvételek jelentek meg - ezen sok néző fog csodálkozni
Felkerült a Filmio kínálatába a Hogyan tudnék élni nélküled? werkfilmje, amelyben a film szereplői és alkotói mesélnek a forgatásról, a kulisszatitkokról és a produkció emlékezetes pillanatairól. A werkfilm segítségével a nézők számára is kiderülhet, hogyan készült a Demjén Ferenc dalaira épülő magyar romantikus film.
A werkfilmben a stáb tagjai és a színészek idézik fel a forgatás legfontosabb eseményeit, miközben a kulisszák mögé is betekintést engednek. A film készítői többek között arról mesélnek, hogyan állt össze a történet és miként született meg a balatoni nyarat, szerelmet és ismert slágereket középpontba állító produkció.
A Hogyan tudnék élni nélküled? az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb magyar mozifilmjévé vált, 2026. augusztus 10-i adatok alapján a filmre 1 millió 79 ezer 130 jegyet adtak el és eddig összesen több mint 2,3 milliárd forint bevételt hozott. Így a werkfilm azok számára is érdekes lehet, akik már látták a moziban, de azoknak is, akik streamingen vagy tévében nézték meg a filmet - és kíváncsiak arra, mi történt a kamerák mögött.
Aki pedig újranézné a filmet, annak sem kell sokáig keresgélnie: a Hogyan tudnék élni nélküled? szintén elérhető a Filmión. Így akár a filmet és werkfilmet egymás után is meg lehet nézni
A történet hamarosan folytatódik, jön a Hogyan tudnék élni nélküled? 2.
A folytatás november 12-én érkezik a magyar mozikba. A második rész bemutatója előtt a Filmio werkfilmje így arra is lehetőséget ad, hogy a nézők felelevenítsék az első filmet.
-
BME-s hallgatók ötletei is alakíthatják a jövő intelligens bankját a Gránit Bank pályázatán (x)
Stratégiai partnerséget kötött a BME és a Gránit Bank, AI-ügynökökre épülő hallgatói ötletpályázat indul






