Közel 21 ezer alkalommal próbáltak pénzt szerezni az Erste ügyfeleitől 2026 első felében.
Rendkívüli bejelentést tett Tóth Gabi: végleg vége a megasztáros korszaknak, teljesen új útra lép az énekesnő
Tóth Gabi nem szerepel majd a Megasztár 2026 őszén induló új évadának zsűrijében, helyette szeptembertől saját előadó-művészeti mentorstúdiót indít. Az új intézmény nemcsak a zenei pályára készülőket várja, hanem azokat is, akik az önbizalmukat és a kommunikációs készségeiket szeretnék fejleszteni - jelentette a Blikk.
Az énekesnő az elmúlt évtizedben a legnagyobb hazai tehetségkutató műsorokban dolgozott mentorként. 2013 és 2016 között az X-Faktor egyetlen női mentoraként tevékenykedett, ráadásul 2016-ban versenyzőjével, Opitz Barbival győzelmet is aratott. Később, 2019-től éveken át a Sztárban sztár leszek! mestereként láthatta a közönség, 2025-ben pedig pályafutása különleges mérföldköveként abba a Megasztárba tért vissza zsűritagként, amelyben húsz évvel korábban ő maga is feltűnt. A televíziós csatorna azonban időközben teljesen átalakította a műsort, így a 2026-os folytatásban az előadó már nem kap szerepet.
A televíziós szereplés helyett ősztől egy régi álmát váltja valóra a saját mentorstúdió elindításával. Közösségi oldalán közzétett bejelentésében hangsúlyozta, hogy húszéves színpadi tapasztalata során megtanulta, hogy az előadó-művészet jóval több a puszta éneklésnél. Szerinte a sikerhez elengedhetetlen a megfelelő jelenlét, az önbizalom és a hiteles kommunikáció, valamint az, hogy az ember meg merje mutatni a valódi önmagát. Éppen ezért nem hagyományos énekiskolát hoz létre, hanem egy olyan támogató közösséget, ahol a jelentkezők a hangjuk és előadásmódjuk csiszolása mellett azon is dolgozhatnak, hogy bátrabban merjenek kiállni magukért. A képzés nyitott, így nemcsak a leendő énekesek jelentkezését várja, hanem bárkiét, aki felszabadultabban szeretne emberek előtt megszólalni, vagy a zene segítségével kerülne közelebb önmagához.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







