A magyar palackos borok exportadatai 2022 óta folyamatos emelkedést mutatnak a nemzetközi recessziós nyomás ellenére.
Megszólalt a majdnem egy évig lábadozó Szász Júlia: elmondta, miért hagyta ott a Nemzeti Színházat
El kellett jönnie a Nemzeti Színházból, de most örül, hogy újra dolgozik, ráadásul nem is akárkivel.
Nem tudna már a Nemzeti színpadára lépni, de nem is akar, ezért váltott - ezt nyilítkozta Szász Júlia színművésznő a Glamournak adott interjújában. Azt is elmondta, hogy nem vágyott arra a fajta ismeretségre, amelyet a balesete után szükségszerűen megkapott.
Szász Júliának saját bevallása szerint eleinte sok félelme és szorongása volt, amikor újból színpadra lépett nemrégiben, de aztán ezek elmúltak, és szereti, hogy újra dolgozik. Érdekes, hogy a darabban éppen azzal a Horváth Lajos Ottóval játszanak apa-lánya párost, akivel balesetet szenvedtek több mint egy éve, a Rómeó és Júlia előadása alatt.
A két színész még 2023 novemberében zuhant le egy díszletelemről, és komoly sérülést szenvedtek. Sokáig voltak kórházban, és aztán a kártésítési ügyükkel is sokáig foglalkozott a sajtó. A témában a Pénzcentrum is sokszor írt cikket, itt olvashatod el őket:
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







