Lindsey Vonn-ra még vár legalább egy műtét, a lábadozása sem ért még véget.
Hat magyar volt érdekelt szerdán egyesben a párizsi olimpia kajak-kenu versenyén, és mindannyian a középdöntőben folytathatják majd a szereplésüket.
Párizs/Vaires-sur-Marne, 2024. augusztus 7., szerda (MTI) - Női K-1-ben 500, férfi K-1-ben és C-1-ben 1000 méteren követték egymást a futamok a Párizs központjától mintegy harminc kilométerre keletre lévő vaires-sur-marne-i vizes központban, ahol a keddinél pár fokkal hűvösebb, de kellemes idő volt, és a versenyek nagy részében hátszél fújt. A magyar kajakosok valamennyien egyből a középfutamba jutottak, a Tokióban egyesben ezüstérmes Csipes Tamara, az újonc Gazsó Alida Dóra, valamint a címvédő Kopasz Bálint és a három éve ezüstérmes Varga Ádám is leggyorsabb volt az előfutamában, így délután már egyiküknek sem kellett vízre szállniuk. A középfutamok és a döntők szombaton lesznek ezekben a számokban.
A férfi kenusok versenyében Fejes Dániel negyedik, Adolf Balázs pedig harmadik hellyel kezdett. Ők kora délután reményfutamból léphettek tovább és ezt egyformán magabiztos győzelemmel meg is tették. C-1 1000 méteren pénteken következik a folytatás. Csütörtökön a női C-1 200 méter elő- és reményfutamai mellett a férfi kenu párosok és a férfi kajak négyesek középfutamai és a döntők következnek, továbbá a női kajak négyesek fináléját bonyolítják le. Utóbbi három számban 500 méter a táv.
Címlapkép forrása: MTI/Kovács Tamás
Kész, ennyi volt: elhagyta Magyarországot a népszerű műsorvezető - ebbe az ázsiai országba költözött
A kiköltözés gondolata februárban még szinte elérhetetlennek tűnt számára.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







