A hétvégi labdarúgó-program pénteken indul, és ezúttal is több izgalmas összecsapást tartogat.
A 63 kilogrammos Özbas Szofi kikapott a nyolcaddöntőben, így helyezetlenül zárt kedden a párizsi olimpia cselgáncstornáján.
A BHSE versenyzőjére az Európa-bajnoki címvédő cseh Renata Zachova elleni vazaaris diadala után a 16 között a tokiói bronzérmes, világbajnoki második és kétszeres kontinensbajnok kanadai Catherine Beauchemin-Pinard várt, akivel 1/2-re állt a győzelmi mérlege. Legutóbb, idén februárban az észak-amerikai dzsúdós bizonyult jobbnak a bakui Grand Slamen.
A negyedik csata kiegyenlített küzdelmet hozott, a 22 éves magyar remekül tartotta a lépést nyolc esztendővel rutinosabb riválisával. Egy-egy intés után fél perccel a négyperces alapidő vége előtt dőlt el a meccs, amikor Beauchemin-Pinard kiemelte és földhöz vágta a vb- és Eb-bronzérmes Özbast, így ipponnal nyert.
"A pillanat tört része elég, hogy valami nagy dolog történjen, de nem akarom ezt túlmisztifikálni" - kezdte értékelését az M4 Sportnak. "Jó meccs volt, kellemetlen ellenfelei vagyunk egymásnak, de beszorult a kezem, és onnan emelt ki. Még nem igazán tudom, hogy mit gondolok, gyorsan vége lett a napnak és ennek az időszaknak is. Szerettem volna ezt a napot kicsit tovább élvezni" - tette hozzá a könnyeivel küszködve.
A teljes mai menetrendet ide kattintva találod!
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Címlapkép forrása: MTI/Illyés Tibor
Itt a bejelentés a Bajnokok Ligája-meccs előtt: fegyveres rablás miatt nem lép pályára Gulácsi Péter
Fegyveres rablók törtek be Gulácsi Péter otthonába Spanyolországban, miközben a magyar válogatott kapus a feleségével és két kisgyermekével tartózkodott a házban.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







