22 °C Budapest
Révfülöp, 2024. július 21.A drónnal készült felvételen a 42. Lidl Balaton-átúszás résztvevõi megkezdik az 5,2 kilométeres táv teljesítését Révfülöpnél 2024. július 21-én.MTI/Vasvári Tamás

Balaton-átúszás 2024: Elrajtolt a mezőny, "kivasalt" víz fogadta a verseny résztvevőit

2024. július 21. 10:28

Vasárnap reggel elkezdődött a 42. Lidl Balaton-átúszás Révfülöpön. A szervezők tájékoztatása szerint az első indulók - köztük a junior úszóválogatott tagjai - pontban 7 órakor rajtoltak, hogy teljesítsék az 5,2 kilométeres távot. A cél a balatonboglári Platán strandon van. 

Az eseményt az eredeti tervek szerint szombaton rendezték volna, de a bizonytalan időjárás miatt egy nappal el kellett halasztani. Vasárnap közel ideális körülmények várták az indulókat, rajtolni 12 óráig lehet, a szervezők 11 és fél ezer nevezőt várnak. Napos, gyengén szeles idő és - ahogy a balatoni hajósok mondják - "kivasalt", vagyis teljesen sima víz fogadta a Balaton-átúszás résztvevőit. A tó vize 26-27 fokos és később sem várható jelentős szélerősödés.

A legelső indulókat hét órakor engedték a vízbe, hogy a mintegy 150 vitorláshajó segítségével kialakított úszófolyosón a Balaton déli partja felé vegyék az irányt. Aki elfárad, megkapaszkodhat, vagy akár ki is mászhat, és megpihenhet a vitorlásokon.

Csaknem félezer honvéd is nekivágott a távnak

Mintegy negyven honvédségi alakulat 462 tagjával a Magyar Honvédség is részt vesz vasárnap a 42. Lidl Balaton-átúszáson. Somogyi Zoltán vezérőrnagy, a honvéd vezérkar törzsigazgatója vasárnap reggel Révfülöpön köszöntötte a részt vevő katonákat és polgári alkalmazottakat. Kiemelte, hogy a Magyar Honvédség több mint húsz éve vesz részt a Balaton-átúszáson az Úszó Erőd programmal.

Hozzátette: a katonáknak a fizikai felkészültség mellett a csapatszellem is fontos, ezen kívül a sport a fizikai állóképesség megléte miatt elengedhetetlen, feladataikat pedig általában kötelékben hajtják végre. Somogyi Zoltán reményét fejezte ki, hogy a Balaton-átúszáson való részvétellel is tovább népszerűsítik a Magyar Honvédséget a lakosság körében.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el,  havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Címlapkép: Vasvári Tamás, MTI/MTVA

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. július 29. kedd
Márta, Flóra
31. hét
EZT OLVASTAD MÁR?