Balatonvilágos, 2021. augusztus 19.Nagy Feró és a Beatrice koncertje a balatonvilágosi Strand Fesztiválon 2021. augusztus 19-én. A fesztivált augusztus 18. és 22., valamint 25. és 29. között tartják a Balaton-parti településen.MTI/Varga György

Óriásit kaszált cégével Nagy Feró: itt a Beatrice-alapító friss bevallása

2024. május 28. 15:15

35 millió forintos adózott eredménnyel zárta 2023-at Nagy Feró cége - szúrta ki a Pénzcentrum. Mint a Nagyferó Kft. éves beszámolójából kiderült, a Beatrice-alapító nem vett ki osztalékot, az adózott eredményt az eredménytartalékba helyezte.

35 045 000 forintos adózott eredménnyel zárta a 2023-as évet Nagy Feró cége - derült ki a Nagyferó Produkció Kft. éves beszámolójából. A Beatrice-alapító cége így több mint 11 millió forinttal tudta javítani előző évi számait, ráadásul úgy, hogy a nettó árbevétel kevesebb volt 2022-höz képest (tavaly 99 650 000 forint, előtte évben pedig 103 793 000 forint).

A beszámolóhoz csatolt határozat szerint Feró az összes adózott eredményt a cég eredménytartalékába helyezte át, osztalékot nem vett ki, ahogyan 2022-ben sem tette ezt.

A zenész cégének 2023-ban egy alkalmazottja sem volt, pegig 2022-ben még átlagosan 2 főt foglalkoztartott az üzleti évben. A Nagyferó Kft.-nek 2023 végén 4,2 millió forint rövid lejáratú kötelezettsége volt, kb. 800 ezerrel kevesebb, mint 2022 végén volt. A cég személyi ráfordításokra 37 346 000 forintot költött a tavalyi évben, 2022-ben ez még csak 26,7 millió forint volt.

Te mit gondolsz a saját márkás termékekről?

A következő hetekben a Pénzcentrum és a Debreceni egyetem közös, nagymintás felmérést végez, hogy kiderüljön, hogyan vélekednek a hazai vásárlók az ún. kereskedelmi/saját márkás, illetve a gyártói márkás termékekről. Az alábbiakban arra szeretnénk megkérni, hogy töltsd ki a kérdőívet, ezzel segítve munkánkat. Köszönjük!

JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Címlapkép: Varga György, MTI/MTVA

NEKED AJÁNLJUK
Meghalt Schmuck Andor

Schmuck Andor 54 éves korában, hosszú betegség után távozott az élők sorából.

Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. július 14. hétfő
Örs, Stella
29. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?