Elon Musk szerdán folytatja tanúvallomását abban a nagy tétű perben, amelyet ő maga indított az OpenAI ellen.
Hét év után befejeződött a VV Fanni-ügy, halottnak nyilvánították a botrányhőst. A fiatal lány 2017. november 20-án tűnt el az albérletéből, a bíróság megállapítása szerint bűncselekmény áldozata lett, holtteste sosem került elő.
Hét év után befejeződött a VV Fanni-ügy, a Pesti Központi Kerületi Bíróság hivatalosan halottnak nyilvánította a VV Fanniként ismertté vált Novozánszki Fannit - írja a Blikk. Dr. Lichy József, a család jogi képviselője azt mondta, bár a jogi procedúrának vége, „azt soha nem felejthetjük el, hogy Fanni holteste a mai napig nem került elő”.
A fiatal lány 2017. november 20-án tűnt el az albérletéből, a bíróság megállapítása szerint bűncselekmény áldozata lett: teljesen soha nem tisztázott körülmények között B. László megölte. A vádirat szerint a gyilkos egy nappal később, november 21-én szabadult meg a holttesttől, a nyomozás szerint a Dunába dobta azt. A dunaújvárosi férfi jelenleg is börtönben ül.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








