Veszélyes módszerrel vadásznak a magyar idősekre: milliókat csalhatnak ki egyetlen telefonhívással
A hatóságok tapasztalatai szerint a csalók jellemzően rejtett számról telefonálnak.
A hatóságok tapasztalatai szerint a csalók jellemzően rejtett számról telefonálnak.
Gyanús körülmények között landolnak idős lakók ingatlanjai és vagyontárgyai a közös képviselőnél egy budapesti társasházban
Őrizetbe vették azt a sofőrt, aki péntek éjjel okozott tömegbalesetet a Göncz Árpád városközpont felüljáróján. A tragikus balesetben két ember halt meg, négy pedig megsérült.
Egy pszichológus segítségével jártunk utána annak, mi történik egy online romantikus csalás során az áldozatban, és mit lehet tenni, ha már megtörtént a baj.
A nyomozók jelenleg az áldozatok azonosításán dolgoznak, ami a hatóságok szerint napokig, sőt akár hetekig is eltarthat.
Anthony Joshua brit nehézsúlyú bokszoló autóbalesetet szenvedett Nigériában.
A gyanúsítottat eredetileg halált okozó testi sértéssel vádolták, de a letartóztatásakor ezt emberöléssé minősítették át.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, szombat este a Morrison's 2 nevű szórakozóhelyen életét vesztette egy 25 éves férfi.
Megrendítette Torony lakóit a vasárnap esti kutyatámadás, amelyről mára már mindenki ugyanazt suttogja: bekövetkezett a legszörnyűbb, amitől tartottak.
Az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) ingyenes tanácsadást és mentális támogatást nyújt a gyűlölet és diszkrimináció áldozatainak az amatőr labdarúgásban.
A lövöldözésben egy 33 éves csecsen férfi életét vesztette, egy 55 éves szerb férfi pedig életveszélyesen megsebesült.
A kenyai repülőgép szerencsétlenség miatt egyre többen kérdezik: magánrepülőgépen elszenvedett balesetre is fizet-e a biztosító?
Halálos közlekedési baleset részese volt az Internazionale labdarúgócsapatának cserekapusa, Josep Martinez.
Mintegy 20 millió forintot csalt ki egy magát rendvédelmis vezetőnek kiadó 53 éves férfi egy kétségbeesett anyától,
Több millió forintot csalt ki egy idős asszonytól egy magát ügyvédnek kiadó csaló Vas vármegyében.
Embereket árulnak, mint a használt autókat. Az EU-ban 2023-ban rekordszámú áldozatot regisztráltak. Mi történik a színfalak mögött? Nézd meg videónkat!
Kisiklott a lisszaboni Gloria siklóvasút egyik kocsija szerda délután, a balesetben a mentőszolgálatok legfrissebb beszámolója szerint 15-en vesztették életüket és 18 a sérültek száma.
A nő még akkor is végig vonalban volt a csalóval, amikor a bankban intézte az új hozzáférését. Négymilliójába került a naivság.
Négy halálos áldozatot követelt és több mint 1300 ember evakuálását tette szükségessé a Dél-Koreában tomboló rendkívüli esőzés.
Texasi árvíz: már 78 halálos áldozat, továbbra is keresik az eltűnteket