Közel 48 százalékos részvétel mellett választották meg Pásztó új polgármesterét. Magyar Péter és Hajdú Péter is gratulált a győztesnek.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói országos koordináció keretén belül tettek pontot egy csalássorozat végére.
Üzletszerűen elkövetett csalás és pénzmosás miatt folytat eljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság egy 30 éves mándoki férfival, és jelenleg három társával szemben. A férfi elfogását megelőzően több sértettet megkárosított, úgy hogy őket a telefonhívások során megtévesztve bírósági végrehajtónak adta ki magát, és leginkább társadalombiztosítási tartozásokra hivatkozva kérte azok kiegyenlítését. Az egyik gyanúsított titkárnő szerepet játszott az átverésekben, egy férfi és egy nő pedig strómanként működött közre bankszámlájuk kölcsönadásával.
A rendőrök a négyest 2024. április 9-én szervezett akció keretén belül elfogták, és előállításukat követően – egyelőre háromrendbeli – csalással és pénzmosással gyanúsították meg őket, a 30 éves férfit pedig őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását is.
A rendőrök országos koordináció keretében zajló nyomozás során eddig közel két tucat – módszerében hasonló – csalásról szereztek tudomást országszerte, melyeket a mándoki kvartett követett el. Az sem kizárt azonban, hogy a sértetti kör, illetve a több milliós kár bővülni fog.
Az eddigi nyomozásban és az elkövetők elfogásában jelentős rendőri erő vett részt, így a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztály, Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Osztály és Közterületi Támogató Alosztály, illetve a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály munkatársai.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







