A vevők inkább a költözhető házakat keresik, a felújítandó ingatlanoknál viszont komoly alkura számíthatnak.
Korábban már beszámoltunk róla, hogy Anglia egyik legnépszerűbb fiúcsapata, a Take That Magyarországra érkezik 2024. július 3-án a Budapest Park színpadára. De már csak hárman. A jegyértékesítés ma 10 órakor indult el, a jegyek 20 ezer - 30 ezer forintba kerülnek.
Több mint harminc év után Anglia egyik legnépszerűbb fiúcsapata, a Take That Magyarországra érkezik. Gary Barlow, Howard Donald és Mark Owen 2024. július 3-án veszi be a Budapest Park színpadát, és nem csak az elmúlt három évtized olyan ikonikus slágereit hozzák magukkal, mint a Back For Good, a Shine vagy Rule The World, de novemberben megjelenő vadonatúj, This Life című lemezük dalait is bemutatják élőben a hazai közönségnek. A jegyértékesítés ma 10 órakor indult el, a jegyek 20 ezer - 30 ezer forintba kerülnek.
Kész, ennyi volt: elhagyta Magyarországot a népszerű műsorvezető - ebbe az ázsiai országba költözött
A kiköltözés gondolata februárban még szinte elérhetetlennek tűnt számára.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







