Kihúzták a Hatoslottó 33. játékhetének vasárnapi nyerőszámait, a tét pedig több mint egymilliárd forint volt. Lássuk, sikerült-e valakinek a telitalálat!
13 ember halt meg, 24-en megsérültek a hétvégi diszkótűzben: nem volt működési engedélyük
Nem volt működési engedélye annak a diszkónak, ahol a hétvégén 13 ember tűzben életét vesztette - közölte Antonio Navarro, a délkelet-spanyolországi Murcia alpolgármestere hétfőn sajtótájékoztatón. Mint mondta, a vasárnap kora reggel keletkezett tűz három, egymás melletti szórakozóhelyet érintett, amelyből kettő nem kapott működési engedélyt az önkormányzattól, és már 2022 januárjában be kellett volna zárniuk.
A hatóságok továbbra is vizsgálják, hogy mi okozta a tragédiát, amelynek halálos áldozatai közül öt embert tudtak azonosítani eddig ujjlenyomatok alapján. Mind ugyanabban a diszkóban haltak meg, többségük egy születésnapot ünneplő társasággal egy emeleti különteremben szórakozott.
A rendőrség tájékoztatásra szerint 24-en sérültek meg a tűz miatt, két ember kellett kórházba szállítani füstmérgezéssel. Két személyt továbbra is eltűntként tartanak nyilván. Murciában hétfőn délben egyperces néma főhajtással emlékeztek az áldozatokra. A városban háromnapos gyászt rendeltek el.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







