Befejezi színpadi fellépéseit és elhagyja a fővárost Dévényi Tibor.
Egy érdi helyi kereskedelmi rádióról és a Viasat 3, illetve az AXN egy-egy műsoráról is döntést hozott a nyári szünet utáni első ülésén a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa.
Hatósági szerződésben vállalt kötelezettségek teljesülését vizsgálta hatósági ellenőrzés keretében az NMHH Médiatanácsa az Érd FM 101,3 helyi vételkörzetű kereskedelmi jellegű rádió május 29. és június 4. között sugárzott műsoraiban. A Médiatanács megállapította, hogy a médiaszolgáltató a vizsgált adáshét mindegyik napján alulteljesítette a közszolgálati műsorszámok, illetve a helyi közélettel foglalkozó, a helyi mindennapi életet segítő műsorszámok arányára vonatkozó vállalását. A Médiatanács ezért bírságot szabott ki a médiaszolgáltatóra, emellett megállapította, hogy az ismétlések maximális arányára vonatkozóan nem került sor jogsértésre.
A testület bejelentés nyomán két, holland joghatóság alá tartozó televízió műsorát is vizsgálta. A Viasat 3-on július elsején, a kora délutáni órákban vetített Gothika című filmet a médiaszolgáltató tizenhat éven aluliaknak nem ajánlott minősítéssel sugározta, ami megfelelt a magyar szabályoknak, azonban a közzététel időpontja nem, mivel az ebbe a korhatári kategóriába tartozó műsorszámokat kizárólag 21 óra és hajnal 5 óra között lehet közzétenni.
Hasonló panasz érkezett az AXN-en július 10-én reggel 7 és 8 óra között sugárzott The Shield: Kemény zsaruk című sorozat miatt is. A médiaszolgáltató július 10-én 7 órakor és 8 órakor adta közre a 6. évad 5. és 6. epizódját ugyancsak 16 éven aluliaknak nem ajánlott jelöléssel, azonban a magyar szabályoknak nem megfelelő időpontban.
Kész, ennyi volt: elhagyta Magyarországot a népszerű műsorvezető - ebbe az ázsiai országba költözött
A kiköltözés gondolata februárban még szinte elérhetetlennek tűnt számára.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







