Egy hónapos eltiltást kapott Nick Kyrgios, miután a júniusi mallorcai tornán adott doppingmintájában kokaint találtak.
Vádat emeltek a két férfi ellen, aki egy méregdrága cipőt lopott el a Balázs Kicks üzletből. Az egyik vádlott ismeretlen helyre távozott, de a másik, 35 éves elkövetőre börtönbüntetést kért az ügyészség. Az ügyészség jócskán alulértékelte az egyedi Nike cipőt, legalábbis korábban a Balázs Kicks azt állította, hogy annak az értéke 4,5 millió forint.
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy 35 éves lett állampolgárságú férfival szemben, aki mintegy öt héttel ezelőtt, a testvérével együtt, egy V. kerületi üzletből ellopott egy egyedi készítésű, több mint 3 millió forint értékű cipőt - közölte az ügyészség.
A vádirat szerint 2023. március 4-én a vádlott és a testvére egy V. kerületi üzletben először nézelődtek, majd az eladótól a vitrinben elhelyezett lábbelik értéke felől érdeklődtek, majd távoztak. A férfiak pár perccel később azonban visszamentek, a vitrinhez léptek, ahonnan a vádlott testvére kivette az egyik egyedi készítésű, mintegy 3 300 000 forint értékű lábbelit, amit a nadrágjába rejtett.
Azaz, az ügyészség jócskán alulértékelte az egyedi Nike cipőt, legalábbis korábban a Balázs Kicks azt állította, hogy annak az értéke 4,5 millió forint.
A vádlott figyeléssel, illetve takarással biztosította testvére cselekményét, majd a lopott cipővel együtt mindketten elhagyták az üzletet.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A vádlott testvére az elkövetés után ismeretlen helyre távozott, utóbb azonban a lopott cipőt - a kár megtérítése érdekében - postai küldeményben visszajuttatta Magyarországra, így azt a nyomozó hatóság a tulajdonosnak kiadta.
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség a 35 éves, büntetett előéletű külföldi férfit bűnsegédként elkövetett lopás bűntettével vádolja, és vele szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozta a vádiratban. A vádlott jelenleg is letartóztatásban van.
Kész, ennyi volt: elhagyta Magyarországot a népszerű műsorvezető - ebbe az ázsiai országba költözött
A kiköltözés gondolata februárban még szinte elérhetetlennek tűnt számára.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.






