Hungary, Budapest, poet Attila József statue, Parliament,

Rengeteg online program várja ma a kultúrára kiéhezett magyarokat

2021. április 11. 10:00

A költészet napját 1964 óta ünnepeljük minden évben április 11-én, József Attila (1905-1937) születésnapján. Ezen a napon nem csak a költő, hanem a teljes magyar költészeti örökség előtt rójuk le tiszteletünket és szervezünk különféle ünnepségeket, pályázatokat, versmondó verseket. 2021-ben rengeteg program keretében a 100 éve született Pilinszky Jánosra emlékeznek. Az ünnepet idén, akárcsak tavaly, a legtöbb intézmény online formában tartja meg. Mutatjuk, milyen programok várják ma az érdeklődőket.

MÜPA

Sokszínű programmal készül a költészet napjára a Müpa: az intézmény két különleges produkciót tesz mindenki számára elérhetővé: Hobo Látnokok, költők, csavargók című estjét és a Tandori Dezső előtt tisztelgő, A megnyerhető veszteség címet viselő emlékműsort. Médiatára rövidesen kibővül többek között József Attila, Csokonai Vitéz Mihály, Petőfi Sándor, Ady Endre, Faludy György, Pilinszky János és Tandori Dezső műveivel.

A Müpa közösségi platformjain idén az áprilist az irodalom hónapjaként ünnepli, digitális irodalmi gyűjteménye pedig a fentieken túl is bőven kínál kikapcsolódási lehetőséget. A Keresztury Tibor szerkesztette, megközelítőleg egy évtizede rendszeresen jelentkező, egy-egy irodalmi alkotó életművét újszerű megközelítésben bemutató Literárium-estek egyes videófelvételei és podcastváltozatai, valamint a Jazzrajongók beszélgetéssorozat Szabó T. Annával, Grecsó Krisztiánnal és Vámos Miklóssal rögzített részei is elérhetőek a Müpa weboldalán.

NÖRI

Online programokat kínál a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) a Fiumei úti sírkertben április 11-én: hagyományosan tematikus sétákkal és ingyenes szabadtéri koncerttel várja a látogatókat, a járványhelyzet miatt az idén online formában. 15 órakor a Magvető Kiadóval együttműködve az Irodalmi séták - Írókkal kötetlenül a Fiumeiben elnevezésű, most induló program első részében Szabó T. Anna író, költő és Szegő János szerkesztő közös sétájának videópremierjét lehet megnézni a NÖRI YouTube-csatornáján.

A séta célja, hogy a Fiumei úti sírkertben nyugvó irodalmi nagyjainkat ne csak életrajzukon keresztül, de egy-egy kortárs szerző szemüvegén át is megismerjék az érdeklődők - olvasható a közleményben. A mostani részben Szabó T. Anna többek között Ady Endre, Radnóti Miklós, Tandori Dezső és Szabó Lőrinc sírjánál mesél saját olvasói és írói élményeiről.

17 órakor József Attila sírjánál a Misztrál-együttes ad koncertet, ami szintén online formában lesz követhető. Az 1997-ben alakult Misztrál együttes repertoárján magyar és külföldi költők versei, valamint népdalfeldolgozások szerepelnek. Ezúttal jórészt a Fiumei úti sírkertben nyugvó költők megzenésített versei hangoznak el, köztük olyan ismert alkotások, mint Ady Endre Kocsi-út az éjszakában, Őrizem a szemed és Párisban járt az ősz című költeménye vagy József Attila Csend című verse.

Lírai séták Szentendrén

A Szentendrei Kulturális Központ A költő te magad légy! - "szabad-ötletek jegyzéke" címen kiadott felhívására érkező versek szentendrei közintézmények ablakaiban, belvárosi kirakatokban, buszmegállók plakáttartóiban lesznek olvashatók. A 61 versmegállót tartalmazó Szentendre Verstérkép segítségével gyalogosan vagy kerékpárral bárki megkeresheti és elolvashatja a költeményeket, így ünnepelve meg a költészet napját.

Mi is, mint minden más kulturális intézmény, november óta zárva vagyunk. Ettől függetlenül dolgozunk, missziónkat szem előtt tartva: kulturális élményt szeretnénk biztosítani minden nehézség ellenére, sőt leginkább éppen a nehézségekből való kiszakadás okán. A virtuális térben futó projektjeink mellett szerettünk volna - a járványügyi szabályozások betartásával - +valós+, szabadtéri programokat kínálni az embereknek

- mondta Lakatos Judit, a Szentendrei Kulturális Központ ügyvezetője. A Szentendre Verstérkép online formában a https://szentendreprogram.hu/kultkolteszet honlapon elérhető.

Dokumentumfilmmel ünnepel a Budapesti Filharmóniai Társaság

A költészet napján, vasárnap debütál a Budapesti Filharmóniai Társaság legújabb dokumentumfilmje A Szózat regényes története címmel. A Társaság YouTube-csatornáján látható film oktató jelleggel, animációk, videóbejátszások segítségével tárja a nézők elé a Szózat történetét érdekességekkel, szórakoztató epizódokkal tarkítva. A dokumentumfilmben Juhász Anna irodalmár és Becze Szilvia, a Bartók Rádió szerkesztő-műsorvezetője beszélget a vers és zene kapcsolatáról.

Bartay András, a Nemzeti Színház akkori igazgatója 1943-ban írt ki pályázatot Vörösmarty költeményének megzenésítésére. A filmből kiderül, hányan pályáztak, miért maradt csupán három pályamű, amelyek közül a közönségszavazás alapján lett győztes a mindössze huszonnégy éves Egressy Béni munkája, továbbá hogyan kapcsolódik Erkel Ferenc a Szózat történetéhez.

Győrben és Sopronban is versekkel ünnepelnek

A győri Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér a Facebook-oldalán irodalmi műsorral jelentkezett pénteken: az Egy szenvedély margójára című műsorban Pilinszky János költő életművéből válogatott Orbán György előadóművész és Kovács Gábor muzsikus. A videót az intézmény Facebook-oldalán és YouTube csatornáján továbbra is meg lehet tekinteni.

A győri Író Alkotók Klubja vasárnap oszt meg a YouTube csatornáján egy összeállítást, amelyben a klub tagjai mondják el saját verseiket, de a kezdő és a záró költemény is József Attila egy-egy alkotása lesz. Az összeállítás végén versképek is szerepelnek Erdős László és Dittrich Panka fotóira.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A Soproni Múzeum munkatársai a soproniak által a múzeumnak beküldött kedvenc verseikkel vagy versrészleteikkel díszítik fel a Deák téren a Lenck-villa kerítését. A magyar költők sorait ma is olvashatják az arra sétálók.

Verses könyvjelzőkkel népszerűsítik a költészetet Veszprémben

Verses ajándék könyvjelzőkkel népszerűsíti a költészetet a veszprémi Művészetek Háza és a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. közös programja, a Vers elvitelre. A költészet napja alkalmából meghirdetett programban április 9. és 13. között verses könyvjelzőket kaptak/kapnak ajándékba azok, akik vásárolnak az akcióban résztvevő népszerű helyi éttermekben, kávézókban, pékségekben vagy borboltokban.

A könyvjelzőkön a régióban élő és alkotó kortárs költők - Éltető Erzsébet, Fenyvesi Ottó, Géczi János, Lanczkor Gábor, Szálinger Balázs és Tungli M. Klára - egy-egy verse olvasható. A programmal a szervezők a kortárs líra mellett a helyi vendéglátós szakmára is szeretnék felhívni a figyelmet a jelenlegi nehéz helyzetben - olvasható a közleményben.

Online rendezik meg az idei költészeti fesztivált Debrecenben

A járványhelyzet miatt az idei költészeti fesztivált is az online térben rendezi meg április 11. és 13. között a debreceni Méliusz Juhász Péter könyvtár és a Csokonai Színház. Közleményük szerint a városban immár 18. alkalommal köszöntik versekkel a tavaszt a költészet napjához kapcsolódva.

Az idén a járványhelyzet miatt ez a rendezvény is az online térbe kényszerül, az irodalmi beszélgetések online lesznek elérhetőek, de a költészettel és az irodalommal való közvetlen találkozásra is bátorítják a látogatókat: vegyék kézbe a versesköteteket, feledkezzenek bele a szövegekbe, ízlelgessék a versszakokat - akár a Cake poetry - költészettel ízesítve akció keretében debreceni cukrászdákban és kávézókban, akár otthon.

A fesztivál nyitónapján ugyanis néhány debreceni kávézóban és cukrászdában a megvásárolt kávé vagy sütemény mellé ünnepi verstekercset adnak, ezúttal a száz éve született Pilinszky Jánosra emlékezve. Április 12-én a nyolcvan éve született Tar Sándor életművét vitatják meg Nagyítás - Közelítések Tar Sándorhoz az eddig publikálatlan levelezése alapján címmel.

A fesztivál zárónapján Márai Sándor Halotti beszéd és Domonkos István Kormányeltörésben című verse kerül terítékre, a Fiatal Írók Szövetsége közreműködésével. A beszélgetéseket a Méliusz Juhász Péter könyvtár Facebook-oldalán regisztráció nélkül tekinthetik meg az érdeklődők.

Bukarestben és Csíkszeredában is Pilinszky Jánosra emlékeznek

A száz éve született Pilinszky Jánosra emlékezik a költészet napján alkalmából a bukaresti Magyar Kulturális Intézet, valamint a csíkszeredai Csíki Játékszín. Április 11-én a bukaresti Magyar Kulturális Intézet Facebook-oldalán délelőtt 10 óra és este 8 óra között óránként új bejegyzések lesznek Pilinszkyről, így az érdeklődők olvashatnak a költő életét és életművét ismertető cikket, megtekinthetik Mispál Attila Csillaghálóban című kétrészes portréfilmjét a költőről, lesz keresztrejtvény, zenés bejátszás, majd a napot Pilinszky Apokrif című verse zárja a költő saját felolvasásában.

A posztok között lesz több olyan videó, amelyen román és magyar személyiségek egy-egy Pilinszky-verset olvasnak fel románul vagy magyarul. A felolvasók között lesz Téglás István és Richard Bovnoczki, az Ion Luca Caragiale Bukaresti Nemzeti Színház művészei, Vlad Ivanov, a Nemes Jeles László rendezte Napszállta című film főszereplője, Demeter András színész, román kulturális államtitkár, Zsigmond Emőke, az Örkény Színház színésznője, Weinberger Attila blues zenész, Ozana Oancea színésznő, Mosoni Emőke, a Román Televízió magyar adásának főszerkesztője, Kacsó Edith, a Román Televízió magyar adásának szerkesztője, Mihaela Dedeoglu, a Radio France International újságírója, Fazakas Ernő színész, State Judith táncos-koreográfus színésznő, Csegedi Réka marosvásárhelyi pedagógus, Kasia Zalaszewska, a bukaresti Lengyel Intézet programszervező munkatársa, Bajkó Edina marosvásárhelyi színinövendék és Nánia Hanna kézdivásárhelyi diák, aki rendszeresen fellép a kézdivásárhelyi Vigadó szavalóestjein.

Április 11-én a Csíki Játékszín is megünnepli a magyar költészet napját, így délelőtt 11 órakor a színház épülete előtt tartják meg a Tizenegy című versösszeállítást, amelynek keretében tizenegy Pilinszky-vers hangzik el a társulat tizenegy színészének előadásában. Este 7 órától a színház nagytermében lesz Szabó Enikő színésznő Versek és dalok című előadása. A verses-zenés összeállításban Arany János, József Attila, Kovács András Ferenc, Kemény István, Lackfi János, Orbán János Dénes, Parti Nagy Lajos, Radnóti Miklós, és Szabó T. Anna művei hangzanak el.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 7. kedd
Gizella
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm