Jelentős tőkeemelést hajtottak végre az Újpest és a Debrecen élvonalbeli labdarúgócsapatainak tulajdonosai az elmúlt hetekben
Lando Norris nyerte a Forma–1-es Spanyol Nagydíj szombati időmérő edzését a vadonatúj madridi pályán. A McLaren brit világbajnoki címvédője így az első rajtkockából vághat neki a vasárnapi futamnak. Mellőle az összetett pontverseny éllovasa, Andrea Kimi Antonelli indulhat, míg a harmadik helyet Max Verstappen szerezte meg. A Ferrari két autója a negyedik és ötödik rajtkockát foglalhatja el.
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Spanyol Nagydíj szombati időmérő edzését a vadonatúj madridi pályán, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.
A 26 éves pilótának ez az idei harmadik és pályafutása 19. pole pozíciója.
Norris mellől az összetettben éllovas Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője rajtolhat majd, míg a harmadik pozícióból a négyszeres vb-győztes Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája startol.
A negyedik és az ötödik helyről a két Ferrari kezdi majd a viadalt, a hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton hat ezredmásodperccel volt gyorsabb csapattársánál, a monacói Charles Leclerc-nél.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A vb-pontversenyben második George Russell, Antonelli brit márkatársa csak a hatodik helyről rajtol.
Az 57 körös Spanyol Nagydíj vasárnap 15 órakor rajtol.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







