A magyar csapat már csak egy esetleges szabadkártyában bízhat a vb-részvételt és az ahhoz kötődő olimpiai kvalifikációt illetően.
Az Újpest ebben a szezonban először kapott ki, de a szurkolók egyelőre kitartanak a csapat mellett - ez látszik a nézőszámon is.
Elszenvedte első hazai vereségét az Újpest vasárnap, a labdarúgó Fizz Liga harmadik fordulójában. A lilák a Megyeri úton 2-1-re kaptak ki a kupacímvédő Pakstól, de úgy tűnik, hogy a még össze nem ért csapat is bőven vonzza a szurkolókat a Szusza Ferenc Stadionba.
Az újpestiek meccse ugyanis messze a legtöbb nézőt vonzotta, nyolcezernél is többen voltak kíváncsiak a Paks vendégjátékára vasárnap este. A lista második helyén a Fradi nyíregyházi meccse szerepelt, a harmadik pedig a nyugati rangadó, a ZTE-Győr lett.
A Fizz Liga eredményeiért, statisztikáiért kattints sportoldalunkra, a Sportonlinera!
A Fizz Liga harmadik fordulójának nézőszámai a következők:
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
- Újpest-Paks: 8 650
- Nyíregyháza-FTC: 7 980
- MTK-DVTK: 2 200
- ZTE-ETO: 3 463
- Kisvárda-Puskás Akadémia: 1 950
- Kazincbarcika-DVSC: 1 349
címlapkép: Krizsán Csaba, MTI/MTVA
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Videó: hogy kerül a magyar zöldség 24 órán belül a boltok polcaira?
A Pénzcentrum lépésről lépésre követi végig, hogy lesz a kertészetből indulva villámgyorsan friss áru az Aldi üzleteiben.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








