A 37-szeres magyar válogatott, U20-as világbajnoki bronzérmes csatár végső célja, hogy kiharcolja a bennmaradást jelenlegi klubjával, az MTK-val.
Két magyar labdarúgója is távozhat az NB I-ben szereplő MTK-nak külföldre. A sportigazgató szerint a magyar piac alulértékeli a hazai játékosokat.
Nagy mozgás tapasztalható a magyar élvonal egyik legnagyobb múltú klubjánál, az MTK-nál: nemcsak érkező, hanem komoly távozók is vannak a láthatáron. Kosznovszky Márk például szinte biztosan Angliában folytatja – nem is akárhol, hanem a másodosztályú Portsmouth gárdájánál, amely komoly pénzt sem sajnál a 22 éves középpályásért.
"A Portsmouth-szal nagyon közel vagyunk a megállapodáshoz, már csak a részletek elsimítása van hátra. Az induló díj kimondottan magas az MTK perspektívájából nézve"– mondta az M1 aktuális csatornának Polyák Balázs, az MTK sportigazgatója.
Nagy tervei vannak a fiatal középpályásnak
A 22 éves Kosznovszky több mint 150 NB I-es mérkőzéssel a háta mögött érkezhet Angliába – ami már önmagában is kivételes tapasztalatnak számít ebben a korban. A klub sportvezetése szerint az ilyen játékosokra külföldön is egyre nagyobb az igény, miközben a hazai klubok egyszerűen nem tudják megfizetni őket.
KATT! Friss hírek, élő eredmények a Pénzcentrum Sportonline oldalán!
A sportigazgató szerint az MTK eleve számolt azzal, hogy akár Kosznovszky, akár a szintén válogatott Kata Mihály távozhat a nyári átigazolási időszakban. Ennek megfelelően már korábban leigazolták a Puskás Akadémiától a rutinos Jakub Plseket, és egyelőre nem terveznek további igazolásokat.
Bár Kosznovszky közel áll a távozáshoz, Kata Mihály esetében egyelőre nincs konkrét ajánlat, de érdeklődők már vannak. A játékos 5-szörös magyar válogatott, és Polyák szerint abszolút megvan benne a potenciál a nemzetközi karrierre:
"A magyar bajnokság ázsiója és talán az MTK státusza nincs olyan magasan, hogy olyan léptékű ugrást tehessen meg, ami a képességeihez illik, ezért lehet több lépcsőben juthat el arra a szintre, ahova ő elképzeli magát"
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
– fogalmazott a sportigazgató.
Kata a nyugat-európai első- vagy másodosztályokba szeretne igazolni, de nem biztos, hogy ez már a mostani átigazolási időszakban megvalósul.
Az MTK nemcsak elad, de "nevel és kölcsönad": a 20 éves kapus, Csenterics Adrián például a Premier League-ben szereplő Brentford hálózatához tartozó, spanyol harmadosztályú Méridához került kölcsönbe, míg a mindössze 18 éves támadó, Kenesei Noel a belga élvonalban, a Leicester Cityhez kapcsolódó Leuven csapatánál folytatja.
Magyarországon nincs, aki megfizetné őket?
Polyák szerint egyértelmű trend, hogy a magyar piac alulértékeli a hazai játékosokat. Nem ritka, hogy ugyanazért a játékosért külföldön többszörös összeget kínálnak, mint amit bármely hazai topklub meg tudna fizetni. Ezért is kulcsfontosságú az MTK számára, hogy játékosait nemzetközi piacokon értékesítse – ott, ahol az igazi pénz mozog.
Címlapkép: MTI/Vasvári Tamás
Elképesztő, mit csinált megint a sznúkerlegenda: 21 éves rekord dőlt meg, ezt utánacsinálják valaha?
A sokszoros világbajnok egy 153 pontos bréket lökött, ezzel megdöntve a korábbi, 21 éve fennálló csúcsot.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten (x)
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten: Akár 8–10 év is eltelhet a diagnózisig – Budapesten keresik a megoldásokat az endometriózis kihívásaira.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







