19 °C Budapest
Balatonfüred, 2024. július 3.A párizsi olimpiára készülõ Érdi Mária vitorlázó a balatonfüredi Kékszalag Port kikötõben 2024. július 3-án.MTI/Kovács Tamás

Hiába a kedvező széljárás: nem kezdtek jól a magyar vitorlázók Párizsban

2024. augusztus 1. 20:35

Nem kezdtek jól a magyar vitorlázók a párizsi olimpián. Az ILCA (korábban Laser) hajóosztály versenyei csütörtökön rajtoltak Marseille-ben. A világ- és Európa-bajnok Érdi Mária az első futamban a 20. helyen ért célba, a második futamot pedig elhalasztották. Az MVM SE vitorlázójának nem sikerült jól a rajt, majd egészen a 32. helyig csúszott hátra, innen kapaszkodott vissza.

"Ez a harmadik olimpiám, de ehhez nem lehet hozzászokni, bevallom, hogy izgultam a futam előtt. Sajnos nem jött be a rajt utáni húzásom, aztán még büntetőt is kaptam. Eléggé buta hibákat vétettem, pedig a szélviszonyok egyébként kedveztek nekem. Nem így akartam kezdeni az olimpiát, de tudom, hogy mit rontottam el, nincs veszve semmi. Mi mindig, minden futammal tanulunk, a mai is tanulságos volt" - értékelt Érdi Mária a szövetség hírlevelében.

Az Európa-bajnoki ezüstérmes Vadnai Jonatán az első futamban a 16. lett, aztán a következőben a 12. helyet szerezte meg, ezzel a 13. helyen áll a 43 hajóst számláló mezőnyben. "Az első futamban a rajtot elrontottam, majdnem a mezőny végéről kellett felmásznom. A második futamban sokkal nagyobb hullámok voltak, ott egészen jó stratégiát választottam, de az utolsó kapunál pumpálás miatt kaptam egy büntetést, amiért kár volt. A hetedikről estem emiatt vissza a 12. helyre. Két futam ment le, van még nyolc. A fontos, hogy a mai napra lehet építeni, nagyon messze van még a vége" - nyilatkozta Vadnai Jonatán.

A tervezett menetrend szerint a férfiakra pénteken újabb kettő, míg a nőkre három futam vár, aztán hétfői naponta két futamot rendeznek, majd másnap következik a legjobb tízet felvonultató éremverseny.

Címlapkép: Kovács Tamás, MTI/MTVA

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. május 3. vasárnap
Tímea, Irma
18. hét
Május 3.
Anyák napja
Május 3.
Paranormal nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. május 3. 16:10
Pénzcentrum KVÍZ - Teszteld a tudásod!
Naponta friss kvíz kérdések; tudáspróba; tesztek felnőtteknek.
Most nem