18 °C Budapest

Súlyos tízezrekbe kerül Szinetár Dóráéknak a terápia

2017. december 23. 17:20

Közel három hónappal ezelőtt született meg Makranczi Zalán és Szinetár Dóra gyermeke Benjámin, aki Down-szindrómás. A színésznő most elmondta milyen kezelésekre járnak a picivel, mi pedig utána néztünk, hogy mindez mennyibe kerülhet a párnak. Továbbá megnéztük azt is, hogy miként alakul majd a családi pótlék a jövő évben, valamint hogy milyen állami juttatásokban részesülhetnek azok, akik tartósan beteg gyermeket nevelnek. 

Ha a fiam a világról nem tudó, tehetetlen kis csomag lenne, akkor is ugyanúgy szeretném, imádnám, mint most, hiszen attól még az én gyerekem lenne...

- mondta el Hot magazinnak Szinetár Dóra. Aki kiemelte azt is, hogy kisgyerek korai fejlesztése a legfontosabb, hiszen egyértelműen nem lehet kijelenteni, hogy Down-szindrómás kicsi, milyen képességű felnőtté fog válni. 

Egyelőre két helyre járunk Benjivel. A Dévény-terápia láthatóan nagyon jól működik nála, jelenleg előrébb tart a mozgásfejlődése, mint egy átlagos tízhetes babának. (...) A Cseppek Házába vízi terápiára járunk, ahol egy gyógypedagógus fejlesztőtornát és játékokat tanít nekünk hetente egyszer, amit aztán otthon nagy élvezettel gyakorolunk. 

- tette hozzá a művésznő. Az idén nyáron elhunyt Dévény Anna által kifejlesztett Dévény-terápia egyébként rendkívül hosszas procedúra után került csak be az OEP által támogatott eljárások közé. Ez azonban a mai napig is csak annyit jelent, hogy elismerték a technikát, mint önálló eljárási módot és kapott egy úgynevezett kódot. Teljes ingyenességet azonban ez koránt sem biztosít minden esetben.

Irányadó számok szerint egy-egy ilyen foglalkozás vidéken 4-6 ezer forintba, míg Budapesten 6-8 ezer forintba kerül. Egy "átlagos" állapotú beteg babának hetente egy kezelésre van körülbelül szüksége, ami havonta 25 - 50 ezer forint kiadást jelenthet egy családnak. Hiába tehát az OEP elismerés, továbbra is problémát jelent, hogy még mindig kevesen vannak azok, akik alkalmazni tudnák ezt a módszert, így bár lehetnek olyan betegek, akiknek teljesen ingyenes lenne a kezelésük, azt csak 2 vagy 3 hetente tudnák nekik biztosítani, így sokan inkább magán úton fizetnek a plusz órák miatt. Dévény Anna korábban azt is elmondta, hogy további problémát jelent: sok terapeuta nagyon drágán dolgozik, miközben nem tartják be az eljárások szigorú menetét. 

A Cseppek Házában az vízi terápiákra 4 alkalmas bérlet váltható, ami megközelítőleg 12 ezer forintba kerül, ez nagyjából heti egy alkalmat jelent havonta. 

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az OEP támogatások mellett természetesen családi pótlék is jár azoknak, akik tartósan beteg gyermeket nevelnek, ám a juttatások várhatóan nem fognak emelkedni 2018-ban sem. 

Családi pótlék jogosultság és összeg 2017/18

  • Egy gyerek esetén: 12 200 forint (havonta)
  • Egy gyereket nevelő egyedülálló esetén: 13 700 forint (havonta)
  • Kétgyerekes család esetén gyerekenként 13 300 forint (havonta)
  • Két gyereket nevelő egyedülálló esetén gyerekenként 14 800 forint (havonta)
  • Három vagy többgyerekes család esetén gyerekenként: 16 000 forint (havonta)
  • Három vagy több gyereket nevelő egyedülálló esetén gyerekenként: 17 000 forint (havonta)
  • Tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos gyerek esetén: 23 300 forint (havonta)
  • Tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos gyereket egyedül nevelő esetén 25 900 forint (havonta)

További állam által biztosított kedvezmények sérült gyermeket nevelő családoknak

Pénzbeli támogatások

  • Anyasági támogatás
  • Átmeneti segély
  • Családi pótlék
  • Gyermekgondozási segély
  • Gyermeknevelési támogatás

Közlekedési támogatás

  • Normatív lakásfenntartási támogatás
  • Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás
  • Személygépkocsi-átalakítási támogatás
  • Személygépkocsi-szerzési támogatás

Természetbeni ellátások

  • Közgyógyellátás
  • Parkolási igazolvány

Kedvezmények

  • Családi adókedvezmény
  • Gépjárműadó-kedvezmény

Személyes gondoskodást nyújtó ellátás

  • Szociális információs szolgáltatás
  • Támogató szolgáltatás

Gyermekjóléti ellátás

  • Gyermekek napközbeni ellátása

Egyéb, fogyatékossággal összefüggő, jövedelmi /vagyoni helyzettől független támogatások/kedvezmények

  • Utazási kedvezmények
  • Akadálymentesítési támogatás
(Borítókép: MTI Fotó, Bruzák Noémi)

JÓL JÖNNE 500 EZER FORINT?

Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb gyorskölcsönt. De, hogy ne a sötétben tapogatózz, mi is elvégeztünk neked egy példaszámítást: kalkulátorunkban 500 ezer forintos hitelösszeget, és 60 hónapos futamidőt adtunk meg. A THM-ek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót a Sberbank nyújtja (THM 10,97%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,73%) ajánlata sem. Emellett érdemes még megemlíteni az MKB, a K&H, illetve a Cetelem és a Budapest Bank személyi kölcsönét is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem